Félelmet tükröz, ahogy a kormány kommunikál a szerdán kezdődött tüntetéssorozatról - állítja az ATV műsorában Krekó Péter, a Political Capital kutatási igazgatója. A Nézőpont Intézet viszont az ellenzék öncélú akciójának nevezi az eseményeket. A két nap alatt összesen 22 tüntetőt vettek őrizetbe, és 14 rendőr sérült meg.

Csütörtökön már hangosbemondón szólították fel a tüntetőket a rendőrök, hogy ne dobálják őket, mert az hivatalos személy elleni bűncselekmény. Könnygázt azonban most is többször bevetettek a demonstrálókkal szemben.

Matlák Gábor ügyvéd szerint az a tény, hogy a rendőrökkel szemben ott van egy „hazamenni nem akaró, erőszakosabb jelszavakat hangoztató tömeg, amiből néhány ember túllép egy bizonyos határt, nem jelenti azt, hogy az egész tömeg ellen ilyen jellegű fellépés indokolt lenne”. Szerinte

a rendőrnek joga van megvédeni magát, de ennek a védelemnek arányosnak kell lennie.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta: arányosan léptek fel a rendőrök – őt idézve a „feltehetően Soros szervezeteinek kitartottjaival” szemben.

„Az ami tegnap történt, amikor az esti órákban csak néhány százan vonulgattak Budapesten, az nem csupán törvénytelen volt, semmilyen bejelentés sem történt egyébként, hanem azt látjuk, hogy agresszív politikai aktivisták vettek részt ezeken a tüntetéseken” – mondta a miniszter.

A TASZ gyülekezési jogi szakértője, Döbrentey Dániel szerint

létezik olyan, hogy spontán vagy gyors reagálású tüntetés, ezeket vagy egyáltalán nem jelentik be vagy később jelentik be, csak akkor lehet ilyen megoldáshoz folyamodni, ha bizonyos feltételek fenn állnak, itt fenn álltak.

Szerinte „kétségtelen, hogy valóban történtek jogszerűtlen cselekmények, viszont ettől nem vált maga az esemény jogellenessé”.

Félelmet tükröz a kormány kommunikációja, mondja Krekó Péter. Szerinte a kormányközeli médiumok az események elhallgatására törekednek.

Azt jelenti, hogy valószínűleg sokan félnek attól, hogy többen csatlakoznának a tüntetéshez, hogyha tudnának róla, ez egyfajta félelmet tükröz. A másik reakció az pedig egy hisztérikus gyűlöletkeltés, ami az ellenzéki szavazókat, a tüntetésen részt vevőket egy agresszív, dühöngő csőcselékként láttatja.

Az ellenzék szavazótábora viszont szerinte erősödhet a tüntetésekkel - mivel most úgy tűnik, nem csak beszélnek egy elméleti összefogásról, hanem úgy is tesznek. Az eddigi két tüntetésről a rendőrség annyit közölt, hogy a tüntetők 8 rendőrautót megrongáltak, 14 rendőr megsérült - és összesen 51 főt állítottak elő.

Forrás: ATV