A polgári engedetlenséget és az általános sztrájkot sem zárják ki. Pénzügyi alapot is létrehoznának az összehangolt akciók támogatására – írja a Népszava.

Közös sztrájkbizottság létrehozása, a Szakszervezeti Tisztségviselők Tanácsának összehívása, közös operatív központok alapítása

– egyebek mellett ezek a javaslatok is szerepelnek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által készített javaslatcsomagban. A rabszolgatörvény elleni tiltakozás tervezett lépéseit az Autonóm Területi Szakszervezet, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete és az 5.12 Szakszervezet is támogatja.

 A közös sztrájkbizottságban haladéktalanul megkezdenék a tárgyalásokat a még elégséges szolgáltatásokról.

Azt is javasolják, hogy a szakszervezetek lehetőségeikhez mérten hozzanak létre olyan pénzügyi alapot, amely segítséget nyújt az országos és helyi akciók szervezéséhez.

Az operatív csoport és központ létrehozásával az egyes akciókat és azok kiadásait hangolnák össze országos szinten. „Miután a fenti módszerekkel megteremtődnének az összefogás azon feltételei, hogy a szakszervezetek egy konkrét kérdés mentén összehangolhassák tevékenységüket, fel kell mérni az egyes lépések körét, ütemezését, melyek között a figyelemfelkeltő megmozdulásoktól a polgári engedetlenségen át el kell jutni egy minél szélesebb alapon létrejövő, akár általános sztrájkig” - olvasható a javaslatcsomagban. Szűcs Tamás PDSZ-elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt: itt az ideje, hogy a szakszervezetek felülkerekedjenek „partikuláris érdekeiken” és végre együtt mozduljanak.

Sokkal átgondoltabb ellenállásra van szükség, komoly munkavállalói stratégiát kell szembehelyezni azzal a kormányzati stratégiával, amely mind inkább kiszolgáltatja a bérből és fizetésből élőket”. Levelüket minden magyarországi szakszervezetnek elküldték, arra kérve őket: csatlakozzanak, „dolgozzuk ki együtt a következő napok, hónapok cselekvési programját.

Forrás: Népszava