Mindenkire szükség van a szombati rabszolgatörvény-ellenes demonstráción, ugyanis a jelenlegi tervezet így fog átmenni a parlamenten – összegezve erről beszélt Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke az ATV Start című műsorban. Ennek hatására jöhet a hatnapos munkahét. Komoly aggályok vannak a törvény kijátszásával kapcsolatban, hiszen, ahogyan a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke mondta, „egy perc alatt lehet csinálni egy üzemi tanácsot”.

 Az MSZP-s és fideszes szimpatizánsokat egyaránt nagy tisztelettel várják hétvégén, az úgynevezett rabszolgatörvény elleni demonstrációra – erről beszélt a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke az ATV Start című műsorban. Majd hozzátette: a hétfői vállalkozásfejlesztési bizottság minden munkavállalónak azt üzeni, hogy Magyarország egy dél-amerikai diktatúra irányába indult el, a hétfői történéseket ugyanis sötét időket jeleznek szerinte. Székely Tamás arról is beszélt, hogy a konföderáció vezetőket biodíszletként használta Kósa Lajos az elmúlt tárgyalásokon, ami „nem mehet így tovább”.

A törvény elfogadása családokat tehet tönkre egészségügyileg, ami nem tartható, ezért kell mindenkinek az utcán lennie szombaton.

A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az elhangzottakhoz hozzátette: ha a munkáltató a 400 óra túlmunkát és a 36 hónapos munkaidő-elszámolást saját jogán rendelhetné el, akkor valószínűleg az lenne, amiről a kollégája is beszélt. A konföderációk vezetői ugyanakkor elérték azt, hogy mindezt csak kollektív szerződéssel lehetne bevezetni. Palkovics Imre elmondta: a túlórát ki kell fizetni ezután is, az ő aggodalmuk leginkább az elszámolási időszakkal van problémájuk, amely uniós irányelvbe is ütközik.

Székely Tamás ugyanakkor úgy reagált:

olyan javaslat született, amely adott esetben üzemi megállapodással kikerülheti a kollektív szerződést. 

Így a szakszervezetek kikerülésével – folytatta az MaSZSZ alelnöke –

akár a HR-es vagy középvezetői rétegből is össze lehet állítani az üzemi tanácsot, ezzel is elősegítve adott esetben, hogy jóváhagyhassák ezeket az intézkedéseket.

Palkovics Imre egyetért abban, hogy valóban „egy perc alatt lehet csinálni egy üzemi tanácsot”, és ez az a pontja a jelenlegi tervezetnek, amelyet kifogásolnak. Ahol ugyanis szakszervezetek működnek, és tisztességes vezetőik vannak, ott szerinte nem „mennek bele” ilyen túlzó feltételekbe, de vannak helyek ugyanakkor, ahol nem működik az érdekvédelmi szervezet, és ott egész könnyedén létre is lehet hozni egyet.

Székely Tamás határozottan állítja, hogy nem lesz pozitív módosítás, és a törvénynek egyenes útja van a megszavazáshoz, majd hatálybalépéshez.

Éppen ezért minden munkavállalót felszólított, hogy szombaton a Jászai Mari téren kell lenniük, és „nem lehet a szakszervezetekre mutogatni, hogy oldják meg”. A kiállás hiányában ugyanis – emelte ki – a munkahelyeken bevezetik a hatnapos munkahetet. Palkovics eközben azt mondta: nem ítéli ennyire súlyosnak a helyzetet, mert, ha tisztességes szakszervezetet vagy üzemi tanácsot választanak a munkavállalók, akkor ők biztosan nem írnak majd alá ilyen feltételeket.

A szakszervezeti emberek szerint egyfajta regionális verseny miatt ragaszkodhat ehhez a törvényhez a kormány,

majd Székely hozzátette: bérekben már eddig is a visegrádi négyek alá mentünk. Jól látszik szerinte, hogy ma Magyarországon nem a hozzáadott értékű beruházásokat támogatja a kormányzat, hanem az élő munkaerőt igénylő befektetések jönnek hazánkba.

Forrás: atv.hu