A kormány nem engedett a legfontosabb kérdésekben a pénteken késő este véget ért Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) és a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) összevont ülésén – írja a Népszava.

 A kabinet láthatóan nehezen talált válaszokat a közszféra szakszervezeteinek kifogásaira, a beígért egy-két nap helyett ugyanis tíz nap gondolkodási idő után ült le tárgyalni a kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezetről.

A köztisztviselőket nagyon sok tekintetben hátrányosan érintő javaslat egyik sarkalatos fejezete a kormányzati létszámgazdálkodás bevezetéséről szól, ebből nem enged a kormány.

A betöltetlen állásokat például fél év után elvennék a munkahelyektől, pedig van hat éve betöltetlen munkahely is.

A feladatokra alkalmazott dolgozók biztonsága ebben a rendszerben veszélyben van, mert ha egy következő munkához az illető nem rendelkezik megfelelő végzettséggel, és nem tud gyorsan papírt szerezni az elvárt tudásról, könnyen utcára teszik, ami mind a szervezet, mind a dolgozó számára kiszámíthatatlan helyzetet teremt.

A szakszervezetek nem tartották elfogadhatónak azt sem, hogy megszűnik a helyettesítés és az érte járó díj is, és azért is harcoltak, hogy a törvény hatálya alá kerülő megyei és fővárosi kormányhivatali tisztviselők ne járjanak sokkal rosszabbul, mint amíg saját jogállási törvényük volt.

A kormány ebben a kérdésben hajlandó volt kisebb engedményre, és elismerte, hogy rossz volt a jogi szöveg a javaslatban.

De a tervezet szerint alacsonyabb lesz a bértáblájuk, nem kapnak cafeteriát, és csökken a jubileumi jutalmuk is.

Azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy ha megszűnik valami miatt egy vezető kinevezése, nem alkalmazzák tovább ügyintézőként, mennie kell a szervezettől. Nem engedett a kormány a szabadságok kérdésében. A tervezet a mostaninál öt nappal rövidebb, mindössze 20 napos alapszabadságot rögzít, amit a gyermeket nevelők pótszabadságainak megduplázásával akar kompenzálni, de az idősebb, több évtizede a közigazgatásban dolgozók is egy héttel kevesebb pihenésre lesznek jogosultak. Az életkor ezentúl nem számít a bértáblába történő besoroláskor sem.

A szakszervezetek hangsúlyozták, hogy

érvényben van a csütörtökön meghirdetett „Szabadság napja” nevű tiltakozó akció felhívása,

amiben azt kérte Boros Péterné, az MKKSZ elnöke, hogy aki teheti, ne menjen be dolgozni azon a napon, amikor a parlament megszavazza a köztisztviselők rabszolgatörvényét. 

Forrás: Népszava

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ