Utcai demonstrációt tartanak november 6-án, kedden délután a magyar szakszervezetek Budapest belvárosában, tiltakozásul a béren kívüli juttatások megadóztatása ellen – olvasható a Népszavában.

A cafetéria rendszer érdemi egyeztetés nélküli átalakítása kétmillió munkavállaló zsebéből vesz ki évente átlagosan 90 ezer forintot. A kormány döntése ellen egyes szakszervezetek önállóan és a nagy konföderációk közösen is felléptek, de csak tárgyalási ígéreteket kaptak válaszként. Ezt megelégelve döntöttek úgy, hogy figyelemfelhívó demonstrációval nyomatékosítják követeléseiket.

Az ötletgazda a Paksi Atomerőmű Zrt. váltóműszakos dolgozóit tömörítő Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ), de valójában az öt nagy szakszervezeti szövetség teljes összefogásával és szervezésében vonul utcára reményeik szerint több ezer ember. A Liga Szakszervezetek, amelynek tagja az említett szervezet is, természetesen ott lesz a demonstráción – nyugtatta meg a kétkedőket érdeklődésünkre Szilágyi József.

 A Liga társelnöke ezt elnökük és a Munkástanácsok vezetőjének a pénzügyminiszterrel folytatott múlt heti tárgyalása miatt hangsúlyozta, ahogyan Palkovics Imre is teljes támogatásról biztosította a szervezőket

lapunk érdeklődésére.

 A konföderációk harcolnak az önkéntes pénztárak adózásának szigorítása ellen, a lakhatással és az egészségbiztosítással kapcsolatos korábbi támogatások visszaállításáért és az érdekegyeztetés működtetéséért

– foglalta össze a követelések lényegét Szilágyi József.

Sok ezer embert várnak, de nem tömegrendezvényre készülnek

– hangsúlyozta lapunknak Székely Tamás is.

A Magyar Szakszervezeti Szövetséghez (MASZSZ) tartozó Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke úgy látja, véget kell vetni a kormányzati hitegetésnek.

A demonstráció résztvevői a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri épülete előtt gyülekeznek kedden.

Délután 15 órától több szakszervezeti vezető foglalja össze a követeléseiket, majd petíciót adnak át a jegybank elnökének. Várhatóan fél 4-kor indulnak el dobpergéssel és bányászzenekari kísérettel a Szabadság tér-Sas utca-Arany János utca-Bajcsy-Zsilinszky út, Alkotmány utca útvonalon a Kossuth tér előtt felállított színpadhoz. Ott a cafetéria változások miatt a legnagyobb hátrányt elszenvedő ágazatok, a vegyipar és villamosenergia ipar érdekvédelmi vezetői szólalnak majd fel.

 Beszédet mond a vegyipari dolgozókat képviselő Székely Tamás, a tiszántúli villamosenergia ipariak nevében Pinczés Ernő, és a rendezvény házigazdája, Gál Rezső, a Liga társelnöke, a Villamosenergia-ipari Szakszervezet elnöke. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma nevében Csóti Csaba kap szót.

A belváros kedd délutáni forgalmát várhatóan megakasztó demonstráció a tervek szerint 17 órakor ér véget.

Forrás: Népszava