Szokatlanul hosszú, több mint kétnapos, 54 órás sztrájkot tartott a Villeroy & Boch Magyarország Kft. hódmezővásárhelyi üzemében a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSZ). Az ünnepek után, kedden kezdték és csütörtökön délelőtt zárták a munkabeszüntetést a dolgozók az egykori Alföldi Porcelángyárban. Céljuk a 12 százalékos béremelés volt, méghozzá úgy, hogy 11 százalékkal az alapbért emelje meg a vállalat, plusz 1 százalékkal pedig a juttatások nőjenek. Azt most még nem tudni, mennyire volt eredményes a sztrájk, de a cég vezetői péntek délelőttre tárgyalni hívták a szakszervezetet. Ugyanakkor a másik szakszervezet, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. Szakszervezeti Alapszervezete korábban, március 22-én már elfogadta a vállalat által ajánlott 8 százalékos béremelést, így az ő tagjaik értelemszerűen nem vettek részt a sztrájkban – tudta meg a Magyar Nemzet.

Járási Tamás, az MCDSZ elnöke lapunknak elmondta, a 700 fős állományból 550 embernek állt jogában sztrájkolni, s ennek több mint a 30 százaléka, 200 fő vett részt a figyelemfelhívó munkabeszüntetésben. – Elégedettek voltunk az akcióval és a részvételi aránnyal is. Amúgy azok is egyetértenek velünk, akik felvették a munkát. A sztrájkot a szakszervezet felmérése szerint több mint négyszáz munkavállaló támogatta. A dolgozói elégedetlenség indokolta részünkről ezt a hosszú, több mint kétnapos munkabeszüntetést, így minden műszak részt tudott venni benne – tette hozzá.

A Villeroy & Boch AG a 2018-as bérfejlesztést április 1-jétől akarta végrehajtani, s több fordulóban zajlottak a tárgyalások az idei béremelésről. A vállalat vezetése legutóbb az MCDSZ-nek is – akárcsak a másik szakszervezetnek, így a többi munkavállalónak – 8 százalékot ajánlott. A hódmezővásárhelyi üzemben szaniterkerámiákat gyártanak, ez a Villeroy & Boch konszern legnagyobb ilyen termékeket gyártó üzeme. A vállalkozás a nyilvános cégadatbázis szerint 23,69 milliárdos árbevételt ért el 2016-ban az előző évi 21,75 milliárd után. Adózott eredménye 1,13 milliárd forintot tett ki. A 2017-es adatok még nem állnak rendelkezésre, de a hírek szerint tavaly is nyereséget termelt.

Az MCDSZ elnöke szerint már csak a jó eredmények miatt is joggal kérhetnek béremelést a dolgozóknak. – Semmiképpen sem célunk a károkozás, de a számok alapján a követelésünk reális. Nem ördögtől való, hogy a munkások az üzemi sikerekből kérik a részüket. Pozitívumként értékeljük, hogy a vezetőség sem zárkózik el a tárgyalásoktól. Pénteken újra leülünk beszélni velük, de azt még nem tudom megmondani, milyen eredmény várható – fejtegette Járási Tamás. A bértárgyalások a korábbi években is több körben és több héten át tartottak, mindenesetre a szakszervezet ragaszkodik a tizenkét százalékos emeléshez, s ha nem jutnak eredményre, akkor nem zárkóznak el az újabb maratoni sztrájktól.

Forrás: Magyar Nemzet