Harminc könyvtáros a perspektivikus bérrendezésért demonstrált a Pécsi Tudásközpontban. Szerdán az épületben tartottak egy szakmai konferenciát, amin részt vett Hoppál Péter, kulturális ügyekért felelős államtitkárt, s a fideszes politikust a tudásközpont egyik intézményének, a Csorba Győző Könyvtárnak a dolgozói várták, azt a bértáblát a fejük fölé tartva, ami 2002 óta nem változott – írja a Népszava.

A demonstráció vezetője, Mészárosné Sík Zsófia kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a könyvtárosok, muzeológusok és levéltárosok bértáblája 16 éve változatlan, s e három szakma képviselőinek jövedelme csak azért nőtt azóta, mert emelték a garantált minimálbért. Így viszont a közművelődésben dolgozók fizetési besorolása nem ad semmiféle jövőképet, hisz például egy kilenc éve pályán lévő, doktori végzettségű alkalmazott ugyanannyit keres (nettó 130 ezer forintot), mint egy nyolc osztályt végzett kezdő. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete 2012-től új bértáblát követel, ám csak azt tudták elérni, hogy tavaly az említett területeken dolgozók - nettó 15-20 ezer forint - bérpótlékot kaptak. Ez idén nem emelkedett, és a pótlék nem lett része az alapbérnek, vagyis adható-elvehető. 2018 februárjában és márciusban a KKDSZ a bértáblamódosításról tárgyalt az illetékes államtitkársággal, ám nem történt előrelépés, mivel a kormány a választásig még csak ígéretet sem kíván tenni.

A két idei megbeszélésén – bár a szakszervezet számított rá – nem vett részt Hoppál Péter, ezért várták őt szerdán a konferencia helyszínén. Hoppál pár szót váltott a demonstrálókkal, s ő úgy látta, hogy a kormány sokat tett a közművelődési intézményekért és az ott dolgozókért. A demonstrálók nem vitatták, hogy az intézmények tárgyi feltételei sokat fejlődtek, ám bérügyben nem osztották Hoppál véleményét, ezért a politikus szavait elterelő hadműveletnek minősítették.

A demonstrációban résztvevők nem tartják kizártnak, hogy ha a bérreform a szakmában továbbra sem történik meg, akkor a könyvtárak és a múzeumok dolgozói előbb-utóbb sztrájkolni fognak, s megtörténik az a hazánkban eddig még példátlan eset, hogy ezek az intézmények nem nyitnak ki. A sztrájktörvény nem határozza meg, mi az elégséges szolgáltatás szintje ezekben az intézményekben, így a bezárásnak nincs jogi akadálya.

Forrás: Népszava