Próbáljon nőkkel harcolni a miniszterelnök – üzente Boros Péterné, a köztisztviselők és közszolgálati dolgozók szakszervezetének elnöke. Annak a 200 ezres csoportnak ugyanis, amelynek tagjai már tíz éve nem kaptak bérfejlesztést, csaknem a 80 százaléka nő, akik most „nem elégedettek”. Az önkormányzati köztisztviselők ma folytatják a sztrájkot.

Harmadik napja sztrájkolnak ma az önkormányzati köztisztviselők; hétfőn – ahogy múlt hét csütörtökön és pénteken – 112 hivatalban több mint 7300 dolgozó tart munkabeszüntetést a béremelésért. A kormány azonban továbbra sem hajlandó tárgyalni az érintettekkel.

- „Lesz folytatás, a sztrájk kiterjesztése a cél” – fogalmazott a Népszava érdeklődésére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, de részleteket csak későbbre ígért. Azt már korábban meghirdették, hogy márciusban is lesz négy napos sztrájk. A szakszervezeti vezető szerint az eddigi kormányzati hárítások – miszerint ez a munkabeszüntetés káros a választási kampányban - azt mutatja, hogy a kabinet már nem akarja megoldani a helyzetet. „Egy mondattal el lehet hárítani ennyi emberről a gondoskodást. Persze a kényelmes, jól fizető állásban könnyen elfelejtkeznek arról, hogy mi a dolguk”.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke

A sztrájkot több mint 18 ezer önkormányzati köztisztviselő érdekében hirdették, akiknek tíz éve nem emelkedett a keresete. Azt szeretnék elérni, hogy a jelenlegi 38 500 forintos illetményalap 60 ezer forintra emelkedjen. Összesen egyébként csaknem 200 ezer olyan közszolgálati dolgozó van, aki tíz éve nem kapott bérfejlesztést. A közalkalmazotti bértábla szerinti bért kapnak a közalkalmazottak, a kormánytisztviselők, a közszolgálati jogviszonyban állók, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók, az egészségügyben műszaki-gazdasági területen vagy a felsőoktatásban dolgozók, és sokan 122 ezer forint nettót keresnek.

Boros Péterné utalt arra is, hogy mind a most sztrájkoló több mint 7300 ezer embernek, mint az említett 200 ezres állománynak a 80 százaléka nő. „Ennyi nő nem elégedett. Próbáljon nőkkel harcolni a miniszterelnök” - tette hozzá.

Forrás: Népszava