Bár a január 17-i kormányülés előtt soron kívüli tárgyalást kezdeményeztek az egészségügyi érdekvédők, úgy tűnik, a sztrájktárgyalásokon részt vevő MSZ EDDSZ és a Mentődolgozók Szakszervezete, valamint stratégiai partnereik  (ágazati kamarák) kérését a kormány nem vette komolyan. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis a 107. Kormányinfón csak annyit mondott, hogy a kormány felhatalmazását bírja továbbra is az emberi erőforrás miniszter arra, hogy a szakdolgozók ez évi novemberi (bruttó 8 százalékos) béremelését előrehozzák. (Csak emlékeztetőül: tavaly novembertől bruttó 12 százalék, jövőre novembertől 8 százalék bérfejlesztést kapnak a megállapodás szerint a szakdolgozók.) – írja a weborvos.

A Lázár János, Balog Zoltán, Varga Mihály minisztereknek és Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárnak írt MSZ EDDSZ levélben akár ötvenszázalékos bérfejlesztési igényt is jogosnak tartanak az egészségügyi érdekvédők, akik továbbra is kiállnak a műszaki-gazdasági területen dolgozók bérfejlesztéséért. Ez utóbbi területen dolgozók bérrendezéséről, illetve a védőnők helyzetének rendezéséről Lázár János a csütörtöki Kormányinfón szót sem ejtett.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter

Mint ismeretes, az érdekvédők a bértábla korrekcióját azért látják szükségesnek, mert év elejétől emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, s így a szakdolgozók egy részének a fizetése már nem haladja meg a garantált bérminimumot, s lényegében eltűnt a korábbi, rövid ideig fennálló kedvezőbb bérhelyzet.

Forrás: weborvos.hu