Közben már akkora munkaerőhiány a Tescóban, hogy jutalék jár a dolgozóknak, ha új kollégát szerveznek be. Sehol sincs elég ember az ágazatban – olvasható a zoom.hu cikkében.

A Metro dolgozóit képviselő szakszervezet még nem kapott megfelelő ajánlatot a cég vezetésétől, így minden bizonnyal elkerülhetetlen a munkaleállás. Információnk szerint, ha nem is olyan arányban, mint a szeptemberi Tesco sztrájk esetében, de országos munkabeszüntetés várható. A Metrónak egy esélye maradt: ha a jövő heti tárgyaláson megfelelő ajánlatot tesz. Ez azonban a szakszervezet szerint nem valószínű, az utolsó tárgyalásukon gyakorlatilag semmiben sem egyeztek meg. Elmondták, a cég időt húz, ha nem ígér megfelelő feltételeket, még a tárgyalás napján megalakítják a sztrájkbizottságot.

Három-négy éve nem emeltek

Szakszervezeti forrásunk szerint legnagyobb problémát nem az alapbér jelenti, ráadásul cafetériaként 13. és 14. havi fizetést is kapnak az alkalmazottak. A jövő heti tárgyaláson természetesen szó lesz erről is, de a legnagyobb gondot az jelenti, hogy vannak olyan vezetők, akiknél három-négy éve nem emeltek fizetést, vagy csak minimálisan, így összecsúsztak a bérek. A 2700 dolgozó mintegy 40-50 százaléka szakmai bérminimumért, 161 ezer forintért dolgozik. Van olyan középvezető, aki 190 ezret kap, ha jövőre még 20 ezerrel növekszik a bérminimum, akkor gyakorlatilag egy szintre kerültek. Forrásunk szerint az áruházi dolgozók csak akkor nem tüntetnek majd, ha valóban mindenkinél megoldódik a kérdés, így a vezető beosztású kollégáknál, mintegy 3-400 embernél is Szeretnék érni, hogy azok is megkapják a szakmai bérminimumot, akiknél hiányzik a szakképesítés.

Kerestük a témában a Metrót, közölték, november végén újra tárgyalóasztalhoz ülnek, folytatják az egyeztetéseket. Megerősítették, hogy a tárgyalások középpontjában a nagyobb felelősségi körrel rendelkező, vagy középvezető áruházi dolgozók és a minimálbéresek arányos kompenzációja áll. Szerintük a 14 havi bér a piac egyik legjobb ajánlatát nyújtja, és emiatt mindenki a minimálbér felett keres a Metrónál. Arra a kérdésre, hogy sikerül-e kigazdálkodni a jövő évi, kormány által előírt kötelező, húszezer forintos béremelést, azt a választ írták korábban a Magyar Nemzetnek, hogy a dolgozói igények pontos ismeretében tudnak csak válaszolni.

Vadászat a Tesco-dolgozókra

A Kereskedelmi Alkalmazattok Szakszervezetének (KASZ) vezetője, Karsai Zoltán a Zoom.hu-nak elmondta, a létszámhiány az egész kereskedelmi ágazatban általános. A szeptemberi sztrájk után abban állapodtak meg a Tescóval, hogy 15 százalékkal megemeli a létszámot. Ismert, a multiban szeptember elején péntek délután és szombaton hagyta abba a munkát, mindegy ötezer embert. A cég teljesítette a közel 25 százalékos béremelést, de létszámnövelést is ígért. Ezt Karsai Zoltán szerint eddig 60 százalékban teljesítették. A multi nehezen halad, minden toborzási trükköt bevet, a dolgozóknak jutalmat is adnak, ha sikerül új kollégát beszervezniük. A Tesco szerint ez az arány már 70 százalékos. A Zoom.hu megkeresésére közölték, a kollégák 30 ezer forintos toborzási bónuszt kaphatnak, amennyiben egy új munkatársat ajánlanak, aki aztán legalább három hónapig az áruháznál dolgozik. A karácsonyi időszakra ezt az összeget további 10 ezer forinttal növelték. Hozzátetették, a szakszervezetekkel közösen abban egyeztek meg, hogy a bértárgyalások lezárultáig nem nyilatkozunk az egyeztetésekről. A KASZ elnöke szerint Metro is kénytelen lesz teljesíteni a követeléseket, mert a piac kikényszeríti. Ha nem emel, elmennek a dolgozók, a létszámhiány pedig még égetőbb problémává válik majd, akár az ország mind a 13 áruházában.

Forrás: zoom.hu