Szeptember 11-én folytatódik az egyeztetés a Tesco Global Zrt. és a szakszervezetek között. Az áruházlánc pénteken interjút tett közzé Pártos Zsolt ügyvezető igazgatóval, aki beszélt az áruházlánc terveiről a válság megoldása kapcsán. A cégvezető elmondta, hogy kissé értetlenül áll a Magyar Időkben felröppent értesülések előtt, mely szerint már lényegében nincs miről egyeztetni – írja a napi.hu.

Az entescom.hu oldalon megjelent cikk alapján a lánc augusztus 30-án előremutató tárgyalást folytatott a KASZ-szal és a KDFSZ-szel. Pártos szerint számos ponton közeledtek a vélemények, de vannak területek, amelyekről még beszélgetni kell.

„Ugyanakkor kicsit értetlenül állok a sajtóban felröppent értesülések előtt. Szerda este abban állapodtunk meg a szakszervezetekkel, hogy az ő kérésükre egy későbbi időpontban folytatjuk a tárgyalásokat, ma pedig azt olvasom az újságban, hogy a szakszervezetek szerint már lényegében nincs miről egyeztetni. Nagyon nehéz úgy megállapodni, ha a másik fél nem a megegyezésre törekszik és nem a tárgyalásokon közösen megfogalmazott szándékok szellemében kommunikál” - fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Túl sok a feladat?

A létszámhiány megoldása kapcsán úgy reagált: minden bolt más, így a valódi megoldást testre szabottan kell megtalálni, hiszen a probléma nem általános. Ezért javasolták azt, hogy a szakszervezetekkel közösen vizsgálják meg, hogy mely áruházak és/vagy munkakörök esetében vezethetők vissza a problémák a létszámhiányra és közösen dolgozzanak ki konkrét, célzott akciótervet.

A cégvezető szerint félrevezető a 2017-es és a 2016-os létszámot összehasonlítani, mivel az elmúlt 12 hónapban több feladat megoldására partner cégeket kértek meg, mert úgy gondolták, hogy azt hatékonyabban tudják elvégezni. Például tavaly stratégiai együttműködést kötöttek a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft-vel, így ma már az ő kamionjaik szállítják az árut. A megegyezés egyébként kiterjedt arra is, hogy a Tesco korábbi sofőrjeit változatlan fizetéssel átvegyék. Ennek hatására értelemszerűen csökkent a vállalat összlétszáma, hiszen a sofőrjeink - a feladattal együtt - egy másik céghez kerültek. Hasonló a helyzet a pultok kiszervezésénél vagy éppen a pékség működésének új alapokra helyezésénél is. Nem arról van szó, hogy ugyanazt a feladatot alacsonyabb létszámmal végezzék, hanem arról, hogy magát a feladatot vettük ki a rendszerből - figyelmeztetett.

Az összlétszám összehasonlítása éppen ezért értelmezhetetlen, mivel nem veszi figyelembe a működésbeli változásokat és mindazt, amit az elmúlt 12 hónapban tettek az egyszerűbb, hatékonyabb működés érdekében - mondta.

A szakszervezetek a leterheltséget visszatérő problémaként azonosították és ennek megoldását is a létszámnövekedésben látják. Pártos elmondta: válaszlépésként például megnézik hogy rendben van-e a beosztás, hogy összecsúsztak-e a kamion beérkezések, megnézzük, hogy hatékonyan használják-e ki az adott műszak létszámát, hogy van-e elég kasszázni tudó munkatárs egy adott műszakban, illetve azt, hogy mennyire pontos a forgalom előrejelzésük, ami hatással van a létszámtervezésre.

A Tesco által javasolt, a szakszervezetekkel közösen felállítandó munkacsoportokat ebbe az egyébként is létező folyamatba vonnák be. Például egyes áruházakban azt tapasztalták, hogy az önkiszolgáló kasszák esetében a kassza szoftver működése jóval lassúbb annál, mint amennyi működési idővel eredetileg számoltunk, ennek hatására a fizetések a normál kasszákra terelődtek át. Éppen ezért szeptembertől megnövelik a normál kasszák óraszámát.

Béremelés: az álláspont változatlan

Pártos Zsolt szerint a 2017-es, 3 lépcsőben végrehajtott tescós béremelés lezárult. Munkatársaik többsége összesen több mint kéthavi fizetéssel vihet többet haza idén, mint 2016-ban, és a teljes munkaidős dolgozók közül senki sem keres bruttó 176 ezer forintnál kevesebbet. A béremelés lényegében az összes, működésben dolgozó munkatársukat érintette.

A vállalat év eleje óta a legalacsonyabb fizetési kategóriákban több mint 22 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, miközben a Tesco által használt piaci források szerint a kiskereskedelmi szektorban az áruházi dolgozók fizetése átlagosan csak 19 százalékkal növekedett.

A tavalyi több mint 11 százalékos után az idei háromlépcsős bérfejlesztés jól mutatja azt az utat, amin a jövőben szeretnének végigmenni. Az idei bérfejlesztés ugyan lezárult, a 2018-as évre vonatkozó bérekről viszont már novemberben szeretnénk megkezdeni az egyeztetéseket.

A Területi Alapú Bérkiegészítés felülvizsgálatára ugyanakkor nyitott a Tesco, s a boltvezetők kötetlen munkaidejével és túlóráival kapcsolatban is a várják a szakszervezetek, de még inkább azon boltvezetők konkrét visszajelzését, akik segítségre szorulnak. Az alapelv ugyanakkor itt is hasonló, mint a létszám vagy a leterheltség esetében: ha más és más a probléma gyökere, akkor nincs egységes jó megoldás.

Pártos Zsolt elmondta:  a több mint 5 éves munkaviszonnyal rendelkező munkatársaink hűségét is díjazni szeretnék, ennek kapcsán októberben kívánnak majd egyeztetni a szakszervezetekkel.

Forrás: napi.hu