Az irodákban dolgozók jól ismerik, mennyi vitát generálhat az iroda hőmérséklete, például hány fokra van beállítva a légkondi, illetve lehet-e, és ha igen, milyen gyakran szoktak szellőztetni. Sokan panaszkodnak nyáron a túlhűtött, télen a túlfűtött munkahelyekre, vagy az állandó „cúgra”, a huzatra. Mivel az alváson kívül a napjaink nagyobb részét a munkahelyen töltjük, egyáltalán nem mindegy, hogyan érezzük ott magunkat, és ebben nagy szerepe van a munkahely hőmérsékletének is – írja a hrdoktor.blog.hu.
A jövő évi büdzsé tervezetében átlagosan 8,8 százalékos béremeléssel számol a kormány, míg az idén ez 10,7 százalék volt. Ráadásul az állam rossz gazdának is bizonyul, mert a versenyszférában nettó 9,3, míg a közszférában 7,3 százalékkal emelkedhetnek a jövedelmek.
A VDSzSz Szolidaritás kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a MÁV-Startnál, miután a vasútvállalat hónapok óta nem tett semmit a vasutasok elleni sorozatos, egyre gyakoribb és súlyosabb támadások ellenére.
Szeptember végégig tart a mezőgazdasági tevékenységek országos célvizsgálata, mindezt az indokolja, hogy a baleseti veszélyforrások és az egészségkárosító kockázatok lehetősége miatt ez az egyik legveszélyesebb ágazat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.
Tiltakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség az alaptörvénynek az állampolgári, illetve a munkavállalói jogokat veszélyeztető módosítása miatt. A konföderáció kész más érdekképviseletekkel és civil szervezetekkel is egyeztetni arról, hogy ebben a helyzetben közösen mit tehetnek.
Rendszeresen megszegik a törvényt, és anyagilag is megkárosítják a járművezetőket a BKV-nál az úgynevezett elvont pihenőnapok és szabadságok zavaros kiadásával - állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Ez szerintük különösen most válhat majd veszélyessé.
A „MUNKAHELYI EGÉSZSÉG ÉS BIZTONSÁG ERŐSÍTÉSE A BÁNYÁSZAT, KŐFEJTÉS ÁGAZATBAN” C. GINOP-5.3.4-16-2016-00009 PROJEKT keretében 2018. június 7-én, Tarcalban tartja meg munkavédelmi témájú képzését.
A vasutas szakszervezet követeli a cégtől, hogy tegyen a megfelelő és biztonságos munkakörülményekért, de egyelőre süket fülekre találtak a cégvezetésnél. Azt szeretnék, ha az agresszív támadók ellen védelmet kapnának a jegyvizsgálók – olvasható a napi.hu-n.
A hároméves bérmegállapodás 2019. évre szóló 5%-os tételének újratárgyalását szorgalmazta a napokban megtartott közgyűlésén a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ).
Minimális javulás tapasztalható a munkavédelmi szabályok betartásában az első negyedévben Magyarországon az egy évvel korábbi szinthez képest, az ellenőrzött 3045 munkáltató 71,5 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök, ami 5,4 százalékpontos javulást mutat az előző év azonos időszakához képest - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztálya a tárca honlapján.
© 2024 szakszervezetek.hu
1098 Budapest, Csengettyű utca 7. II. em. 11.
+36 1 3384 059
Jogi tanácsadást nem vállalunk!
Facebook
infoszakszervezetek.hu