Leállnak a buszok, a metrók és a villamosok áprilisban. Ezt ígérik a szakszervezetek. A BKV dolgozói bérfejlesztést akarnak. Ha nincs megállapodás, jön a leállás. Két ütemben sztrájkolnának. Először három napig, április 18-ától. Aztán április 24-étől, újabb öt napra állnának le. A szolgáltatás 66 százalékát kell majd teljesíteniük. A gyakorlatban ez úgy nézhet ki, hogy napközben maradna a megszokott menetrend. Este 6-tól viszont minden BKV-járat leállna ezekben a napokban.

A szakszervezetek hároméves bérmegállapodás keretében 30 százalékos fizetésemelést akarnak, az első évre 15 százalék körüli bérfejlesztéssel – jelentette ki Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: szeretnék még azt is, ha az első évben 5 százalékot fordítanának a BKV-n belül az „elmaradt bérűek” felzárkóztatására, és az éves, egy főre eső kafetériakeretet 36 ezer forinttal emelnék.

Mint mondta: a tömegközlekedési vállalatnál bérfeszültséget okoz, hogy azonos munkakörben dolgozók fizetése között akár 20-30 százalékos különbség is van.

A BKV dolgozói tervlétszáma jelenleg 9600 fő, de 500 fős létszámhiány van. Problémát jelent, hogy elfogynak az emberek a BKV-tól és nem jönnek újak. A mostani béremeléssel a többi közt a jelenlegi létszámot szeretnék megtartani, mert „ha nem lesz, aki dolgozzon, összeomlik a fővárosi tömegközlekedés” – fogalmazott.

A tervezett sztrájk is nagy fennakadást fog okozni, hiszen csak a 3-as metróvonal egy nap alatt több utast szállít, mint az egész MÁV – hívta fel a figyelmet.

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.