A foglalkoztatás bővülésén belül pozitívum, hogy javult a nők és a fiatalok foglalkoztatási mutatója - emelte ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett, első negyedéves munkanélküliségi és foglalkoztatási adatait kommentálva.

 

A KSH jelentése szerint az első negyedévben tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, a 15-64 évesek között a foglalkoztatási ráta 65,1 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 62,4 százalékról.

A tárca vezető rámutatott: 54 ezerrel több nő dolgozik 2016 első három hónapjában, mint egy évvel korábban, a 15-24-es korosztályban a munkanélküliség pedig 14 százalékra csökkent, az 5 évvel ezelőtti 30 százalék körüli szintről.

Kérdésre válaszolva elmondta: a 2017-es költségvetésben 350 milliárd forintot szántak a korábbi programok folytatására a közfoglalkoztatásban. A kormány azt tűzte ki célul, hogy átképzésekkel, felnőtt képzésekkel a közfoglalkoztatásban szereplőket is hozzá tudják segíteni a hosszú távú elhelyezkedéshez.

A Nemzetgazdasági Minisztérium  az MTI-nek eljutatott közleményben csütörtökön azt írta, hogy a versenyszféra bővülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciónak és a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak köszönhetően folyamatosan emelkedik a foglalkoztatottság Magyarországon, összhangban a kormány célkitűzéseivel.

 

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.