Tisztességes, becsületes betegellátásért harcoltam három évvel ezelőtt – mondta az Egyenes Beszédben Sándor Mária. Hozzátette: „a betegek, akik a legkiszolgáltatottabbak, ők nem álltak bele”.

 Ennek oka szerinte az, hogy az ápolók túl vannak terhelve, azokra pedig ez még hatványozottabban igaz, akik valamivel méltányosabb bért akarnának és túlóráznak, ők nagy valószínűséggel kiégnek. A pácienseknek velük emiatt negatív tapasztalataik vannak. Egy olyan beteg, aki nem részesül megfelelő bánásmódban, nem fog kiállni az ápolóért, nővérért – vonta le a következtetést.

 A kormánynak felelősséget kell vállalnia, és ki kell pótolnia a hiányzó összeget

Sándor Mária azt mondta, a tisztességes, becsületes ellátásért folytatott harcában az egészségügyisek is magára hagyták – ők azért, mert egyszerűen nem hittek neki. Bizonyítékokat mutatott az ATV képernyőjén arra, hogy ugyanazon végzettséggel rendelkező nővérek egyike 170 ezer, másik pedig 300 ezer forintot keres:

Nem lehet az alapján megkülönböztetni a béreket, hogy én egy profitot termelő osztály vagyok, én meg nem tudok kikényszeríteni pénzt a haldokló pácienstől.

Szerinte a bérkülönbségekért a politikán túl az intézményvezetők a felelősek: „nagyon sokat számít az, hogy ki mennyit tesz a becsületes betegellátásért”. Az egészségügyben dolgozók többsége nem tudja, milyen jogok illetik meg. Úgy véli 260-270 ezer forint már elfogadható bér lenne: „talán ér annyit a munkájuk, mint a politikusoké” - mondta.

Ebben a pillanatban nem lehet szakembert elengedni, nem lehet feltölteni a rendszert

– utalt az ajkai kórházban történt felmondásokra. Szerinte egy jó vezető „foggal-körömmel” ragaszkodik az embereihez.

Felhívta a figyelmet: „az egészségügy harcolja meg a maga harcát”. De a politikusoknak is üzent, akik szerinte „állandóan ráülnek a civil kezdeményezésekre”.

Forrás: atv.hu

 

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.