Január elsejével lépett hatályba a törvény Izlandon, ami alapján mostantól törvénysértő lesz egy férfinak ugyanazért a munkáért többet fizetni, mint egy nőnek. Ezzel Izland lett az első ország, ami törvényileg ismerte el az egyenlő bérek elvét – írja a 444.hu.

Az új szabályozás értelmében a legalább 25 főt foglalkoztató vállatoknak és kormányzati ügynökségeknek rendelkezniük kell majd egy állami igazolással arról, hogy betartják az egyenlő bér-szabályokat. Azok pedig, akik nem így járnak el, büntetést kell fizessenek. 

Izland már eddig is élen járt a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenségek visszaszorításában, a Világgazdasági Fórum toplistáján rendre a legegyenlőbb országok között szerepeltek, a 2016-os rangsorban például az első helyen voltak (Magyarország a 101. volt ekkor). 

Ugyanakkor hiába értek el sok javulást ezen a területen az elmúlt évtized során, még mindig megmaradt némi különbség a bérekben, aszerint, hogy férfi vagy nő kapja-e. Ezt a különbséget csökkentenék most tovább az új törvénnyel, amit az ország jobbközép kormánya és az ellenzék is támogatott. Az izlandi parlamentben ülő képviselők közel 50 százaléka nő, ez szintén az egyik legmagasabb arány a világon

Az országban eddig is érvényben volt olyan irányelv, ami előírta az egyenlő bérek elvének betartatását, és történt is javulás a bérkülönbségek terén, de a jogszabály megalkotói szerint nem elég és nem elég gyorsan: ezért léptették életbe az új intézkedést, ami már ellenőrzési jogköröket és a büntetés lehetőségét is beemelte a rendszerbe. 

Az izlandi kormány célja, hogy 2020-ra teljesen felszámolják a nemek közötti bérkülönbséget. 

A témával foglalkozó Al Jazeera cikke még a végén külön ki is emeli, hogy Magyarország az egyetlen olyan EU-s ország, ahol a nemek közötti egyenlőség értéke a globális átlag alatt van, többek között mert nagyon rosszul szerepelünk a nők politikai szerepvállalása terén. 

Forrás: 444.hu

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.