Míg a postai munkavállalói érdekképviselet ezres nagyságrendű munkaerőhiányról tud, a társaság mindössze ötszáz betöltetlen álláshelyről tett említést a lapunk megkeresésére küldött válaszában. A mintegy harmincezer embernek munkát adó állami nagyvállalat kommunikációs igazgatósága megkeresésünkre közölte: mint minden ágazatban, náluk is van munkaerőhiány. A logisztikai területen 400 nyitott pozícióra várják a jelentkezőket, és további 100 betöltetlen álláshely van kézbesítői, illetve postai ügyfélszolgálati munkakörben. Kiderült ugyanakkor, hogy a legtöbb betöltetlen álláshely főként a központi régióban és a Nyugat-Magyarországon van, a munkaerőhiány területileg elérő képet mutat – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Posta megerősítette azt is: készülnek a karácsony előtti hetekre jellemző megemelkedett csomagforgalomra. – Az elmúlt időszakban számos intézkedést tettünk: egyebek között bővítettük a csomagfeldolgozási kapacitásunkat, valamint növeltük a munkavállalói létszámot. Ezenkívül a csúcsidőszakra ideiglenes csomagátvevő pontokat helyezünk el tizenkét nagyváros forgalmas részein, és előrejelzéseket kérünk nagyobb partnereinktől, hogy a kiemelt időszakban mennyi csomagot várhatunk tőlük, ezzel is segítve a csomagfeldolgozás tervezését – közölte a vállalat.

Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke

A Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének tapasztalatai szerint nem néhány százan, hanem ezres nagyságrendben hiányoznak munkavállalók a vállalatnál. Ádám István, a szövetség elnöke lapunkat arról tájékoztatta, hogy országszerte, gyakorlatilag minden területen súlyos a gond: nemcsak a kézbesítőkből, illetve az ablaknál dolgozókból van kevés, de nagy problémák vannak a logisztikai területen is. Több száz gépjárművezető, rakodó, feldolgozó hiányzik, ráadásul akik a posta kötelékében vannak, rendkívül túlterheltek. Ezért az érdekképviselet tapasztalata alapján egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem sikerül idejében kézbesíteni a küldeményeket. Várakozásuk szerint az idei év végén is arra kell számítani, ami 2016 decemberében volt; a posta nem fogja bírni a csomagkézbesítési piacon várható forgalombővülést.

Ádám István rámutatott továbbá, hogy az elvándorlást legföljebb csak lassította, de nem állította meg az idei 25 százalékos béremelés, hiszen a logisztikai, küldeménykézbesítési ágazatban a postai béreknél jóval magasabb fizetésekkel lehet számolni. Egy levélkézbesítő havi 130-150 ezer forintot keres, ami még akkor sem versenyképes, ha a november–januári időszakban, tehát a csúcsszezonban megnyitott, fejenként összesen legföljebb 150 ezer forintos motivációs keretet is figyelembe vesszük. A gépkocsivezetők nettó 180-200 ezer forintot kapnak az állami cégnél, ami fele-harmada annak, amit egy piaci fuvartársaságnál lehet keresni.

Nemrég Facebook-oldalán egy kőszegi önkormányzati képviselő is fölhívta a figyelmet az akadozó levélkézbesítésre, jelezve: vélhetően postáshiány áll a probléma hátterében. A bejegyzéshez fűzött kommentárok szerint pedig arra is volt példa, hogy padon találták meg egy társasház leveleit, illetve többen is posztoltak képet a Gyöngyös-patakba szórt küldeményekről. Mindezzel kapcsolatban is kérdeztük a postát, ott azonban mindössze annyit közöltek, nincs tudomásuk súlyosabb kézbesítési problémáról.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.