Október 26-án tartotta meg soros taggyűlését a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség, ami az olvasók számára annyiban lehet érdekes, hogy a szervezet újra elnökké választotta Gaskó Istvánt – írja a Magyar Nemzet.

A Liga volt és a VDSZSZ régi-új vezetője korábban a vasutas gördülősztrájkok szervezéséről volt híres. A közelmúltban viszont inkább arról, hogy pályázati pénzből és egyéb forrásokból ötvenmilliós irodai bútorgarnitúrát vásárolt a vasutas szakszervezet központjába – függönyt például 6 millió forintért szerzett be, de szerinte ez indokolt kiadás, hiszen mégsem várhatta szerény körülmények között a miniszterelnököt.

Gaskó István

Az VDSZSZ korábbi alelnöke, Bárány Balázs ugyanakkor olyan számlákat is talált, amik szerint Gaskó István öt év alatt közel 15 millió forintot autózott el, és százezres vacsorákat rendezett. Bárány (aki később rövid időre szintén a szakszervezet elnöke lett) feljelentést is tett a gyanúsnak tartott pénzügyek miatt. Arra is emlékeztetett, hogy Gaskó vezetése alatt furcsa pénzmozgások zajlottak a Liga és a VDSZSZ között is.

Így 2015 júniusától BRFK korrupció elleni osztálya hűtlen kezelés gyanújával vizsgálatot indított a két szakszervezetnél – eközben a Liga uniós TÁMOP-pályázatainak felhasználását a NAV ellenőrizte.

A kirobbanó szakszervezeti botrányok, az egymást érő házkutatások hozzájárultak ahhoz, hogy 2015-ben Gaskó István előbb a VDSZSZ, tavaly januárban pedig a Liga elnöki posztjáról is távozott, pedig mindkét szervezet élén évtizedeket töltött. Gaskó ugyanakkor végig állította, hogy nem nyúlt a szakszervezetek pénzalapjához, és rosszakarói hamis számlákat mutogatva akarják őt lejáratni.

A VDSZSZ elnökségét, úgy tűnik, nem ijeszti el a jelenleg is tartó rendőrségi eljárás, amiről azt állítják, hogy hamarosan lezárul, és a mai napig nincs gyanúsítottja. Csütörtökön egyhangú döntéssel választották vissza Gaskó Istvánt korábbi posztjára.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.