Novemberben újabb 12 százalékkal emeli a kormány a szakdolgozók, 100 ezerrel az orvosok, és további 50 ezer forinttal a rezidensek bérét, ám az egészségügyiek így is a legrosszabbul keresők között maradnak - írja a Népszava.

Mint a sebbe hintett só, olyan az újabb novemberi béremelés az egészségügyi szakdolgozók számára. Hiába kezdett a kormány több éves, elhúzott béremelési programba, annyi pénzt nem szánt rá, hogy az ágazat dolgozóit kiemelje a legrosszabbul fizettet munkavállalók közül, így az egyébként tempós minimálbér-emelés minden évben összekuszálja az ápolókra érvényes bértáblát. Hiába van ugyanis abban képzettség és munkában töltött idő szerint részletesen bontva, hogy kinek mekkora minimális fizetés jár, az év elején emelkedő minimálbér rendszeresen elfedi ezt a differenciálást és gyakori az is, hogy az ötven éve pályán lévők is épp annyit keresnek, mint a frissen belépők: a legkevesebbet, ami adható.

A legutóbbi januári emeléssel négy kategóriában ugyanannyi pénzt kaptak, ezt a homogenizálást enyhítheti a november elsején belépő 12 százalékos emelés, amely a 31 azonos bérkategória számát kilencre csökkenti. Ám januárban megint jön a minimálbér-emelés, ami újra 32-re növeli az összepréselt egyenbérű kategóriák számát. És már azt is lehet tudni, hogy a jövő novemberre tervezett, újabb nyolc százalékos emelés is csak 15-re tudja csökkenteni a bérkategóriák számát.

A probléma megoldásához 30 milliárd forintra lenne szükség, az összegről február óta alkudoznak a kormánnyal az érdekvédők, eddig sikertelenül. Sőt, hiába hozzák szóba rendre a műszaki- és háttér-szolgáltatásokat végzők ügyét, akik még egyetlen fillér többletet sem kaptak, az e csoport bérrendezéséhez szükséges 8-9 milliárdra még nem sikerült forrást találni.

Kiss László, az 5.12 szakszervezet elnöke szerint a béremeléstől eddig nem lett több ápoló az ágyak mellett, arról nem szólva, hogy a kormány rendre leértékeli a gazdasági és műszaki területen dolgozókat. Más ágazatokban, mint például a kereskedelemben, konkrétan a Tesco-ban vagy Auchan-ban, ahol nincs szükség olyan speciális tudásra, mint az egészségügyben, mégis megköttettet a béregyezség, és így jobbak a fizetések. Mielőbb lépni kell, hogy maradjon ember a betegágyak mellett. A szakszervezet azt követeli, hogy a kormány adjon azonnali 50 százalékos emelést a szakdolgozóknak és rendezze végre a műszaki területen dolgozók jövedelmét is.

Kiss László, az 5.12 szakszervezet elnöke

Továbbra is mindenki elégedetlen – állítja Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is, aki szerint a mostani 12 százalékkal sem javult az ágazat relatív helyzete, hiszen ezt az emelést januárban mindenki, a más ágazatokban dolgozók is megkapják. Azaz továbbra sem érzik azt az ápolók, hogy különleges megbecsülésben részesülnének. Amit a kormány ezen a területen lépett, csak arra jó, hogy valamit ledolgozzanak a több éve felhalmozott lemaradásból.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke

Forrás: Népszava

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.