Rétvári Bence már régóta egy sajátos univerzumból közvetít híreket a magyar közoktatás állapotáról – ezt mondta Mendrey László a Klubrádió Esti Gyors című műsorában. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint nem igaz az Emmi államtitkárának kijelentése, amely szerint a pedagógushiány lokális probléma, sőt félő, hogy a helyzet tovább romlik.

Több mint kétezer tanár hiányzik a közoktatásból, a feltételek pedig egyáltalán nem adottak ahhoz, hogy a pályát elhagyó aktív korú pedagógusok visszatérjenek az iskolákba. Viszont a tanév folyamán jó páran fognak nyugdíjba menni, így fokozódni fog a tanárhiány – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Mendrey László szerint jellemző, hogy a kormányzat csak a nekik kedvező adatokról beszél, de arról kevés szó esik például, hogy a pályán lévő pedagógusok alig 6 százaléka 30 év alatti, a pályán lévők átlagéletkora pedig rohamosan öregszik, most már 53-54 év.

A szakszervezeti vezető hozzátette: tény, hogy a szocialista kormányok alatt voltak elbocsátások, de ennél rosszabb, hogy ma legalább annyian, ha nem még többen hagyják el a pályát, mert úgy érzik, hogy nincsen jövőjük, nem érdemes a fizetésért dolgozni és nincs meg a társadalmi megbecsültségük.

Forrás: Klubrádió

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.