Gaskó István korábbi érdekképviseleti vezető legutóbbi ATV-s performansza után új mértékegység született, mi pedig megnéztük, hogy ebben a szférában hány faliórányi fizetésért tevékenykednek a legnagyobb szakszervezetek elnökei. Valamiért a tápláléklánc csúcsán voltak a legkevésbé közlékenyek.

Milliókért vásárolt berendezési tárgyakat, ingóságokat Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének volt vezetője, amikor még a Liga Szakszervezet elnöki posztját is betöltötte – írta meg egy hete a Blikk. Gaskó az ATV Start című reggeli műsorában cáfolta az újság állításait, azt viszont elismerte, hogy az egyik faliórára 320 ezret költöttek. Hozzátette: „Ez nem drága, ez a legolcsóbb falióra ebben a kategóriában”. Amikor a műsorvezető megemlítette, hogy neki ötezer forintos óra lóg a falán, Gaskó csak annyit mondott:

„Ez a maga problémája, majd lesz egyszer másik”.

Az ATV megkereste a 10 legnagyobb vagy legbefolyásosabb szakszervezetet, hogy meséljenek vezetőik javadalmazásáról és az elnöki irodákat díszítő faliórák értékéről. A legtöbb érdekképviseleti szervezet elnöke készséggel állt rendelkezésünkre, sőt volt, aki nem csak vagyoni helyzetét tárta fel, hanem még fényképet is küldött faliórájáról. Érdekes, vagy éppen nagyon is érthető módon, az élbolyhoz tartozók bizonyultak a legbizalmatlanabbnak.

Titok maradt az összeg

Kezdjük velük! Sem Mészáros Melindának, a Liga Szakszervezetek elnökének, sem Palkovics Imrének, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnökének nincs falióra az irodájában. Utóbbi annyit elárult, hogy csak az egyik közös helységükben van hasonló, elemes szerkezet, amit a lengyel Szolidaritástól kapott ajándékba. Telefonon mást nem is volt hajlandó közölni, fizetéséről ígéretéhez híven levélben adott tájékoztatást.

Palkovics Imre jogi bikkfanyelven megfogalmazott válaszában elsősorban azt kifogásolta, hogy

portálunk nem tájékoztatta milyen célból szeretne informálódni jövedelmi viszonyairól, illetve hogyan kívánjuk kezelni az összegyűjtött adatokat, pláne, hogy nem is konkrétan neki, hanem az érdekképviseletnek küldtük el megkeresésünket. Márpedig így hiába is várunk érdemi választ, amely egyébként is személyes adat.

A másikéhoz képest a fele

Mészáros Melinda elmondta lapunknak, hogy a konföderáció munkavállalója, a Liga Tanácsa megválasztásakor döntött a béréről, amelyet a tagdíjakból finanszíroznak, és csak a tagságra tartozik a mértéke, nem transzparens adat.

Becslése szerint azonban körülbelül Halasi Zoltán VDSZSZ elnök illetményének felét kapja kézhez.

Más jogcímen nincs, és szerződése értelmében nem is lehet bevétele – tette hozzá az elnök asszony.

Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás elnöke meglepő módon azt közölte velünk, hogy semmilyen díjazást nem kap szakszervezeti munkájáért. Alkalmazottja viszont a MÁV Zrt-nek, ahol nem mellesleg humán szakértő, és érdekképviseleti tevékenységét a tagok után járó munkaidő kedvezménynek köszönhetően tudja ellátni. Fizetését tehát végső soron utóbbiért kapja, de hogy az mennyi, azt ne firtassuk. Ezen felül a MÁV Start felügyelőbizottsági tagja havi bruttó 100 ezerért. Faliórája 5 ezer forintot érhet.

Ők keresik a legtöbbet?

A többi szakszervezeti elnök semmilyen kivetnivalót nem talált kérdéseinkben. A legtöbbet egyébként az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) vezetője és alelnöke keresik.

Szilágyi József 2015-ben bruttó 1,2 milliót vitt haza havonta, és ez tavaly pár százalékot még emelkedett is.

Alelnöke, Téglás József ugyanezen időszakban 1,15 millió körüli összegből gazdálkodhatott.

Az elnök betölt még szóvivői, kuratóriumi elnöki és sportbizottsági alelnöki pozíciót is, de azokból, bevallása szerint nem származik jövedelme. Ami az órát illeti, Szilágyi József közölte: „Az EVDSZ egy irodaházban bérel négy helyiséget, ahol a központi apparátus a tevékenysége döntő részét végzi. Az irodában, minden helyiségben egy-egy – azonos típusú – néhány ezer forint értékű falióra található.

Hétszázasok klubja

Három olyan elnök is van a top 10-ben, akik havi bruttó 700 ezer forintot (nettó kb. 465 ezer) kapnak szakszervezeti munkájuk ellentételezéseként. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökének fizetését tagdíjakból finanszírozzák, ami elmondása szerint tagonként 25 forint havonta. Hogy mennyi tagjuk van? Az elnök úgy tudja 100 ezer aktív tag és 50 ezer nyugdíjas tartozik hozzájuk. Munkaszerződése semmilyen más pozíciót nem tesz számára lehetővé, viszont előadásokat tarthat, illetve cikkeket is írhat, de mint mondja, ezekért nem szokott díjazást elfogadni. Irodai falióráját 3 ezer forintosra becsüli.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke esetében ugyanez a helyzet, mind a fizetést, mind az egyéb bevételi forrásokat tekintve. Annyit még elárul, hogy egy 8 éves személygépkocsit hajt, amely a szakszervezet tulajdona.

Irodájában semmilyen függöny nincs, nemhogy 6 milliós, és faragott lapóráját ajándékba kapta.

Több hazai bizottságnak és európai szakszervezeti testületnek is tagja Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke, aki ezekért nem kap egyetlen forintot sem, így havi bruttó 700 ezres vezetői fizetéséből gazdálkodik. A SZEF-nek ugyanakkor nincs szolgálati autója, így az elnök a sajátját használja, és nem győzi hangsúlyozni, hogy soha egy forint költségtérítést sem vett fel emiatt. Falióra nincs az irodájában, csak egy ezer forint körüli naptár.

Rendőrök és értelmiségiek

Érdekes módon az értelmiségiek és a rendőrök érdekeiben eljáró vezetők ugyanabban az „árkategóriában” mozognak. Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke és Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára is a minimálbér kétszereséért dolgozik (bruttó 127 ezer Ft/hó). Kuti Lászlónak tavaly előtt még kétszer ennyi volt a fizetése, de aztán egy év alatt valamiért megfeleződött. Emellett megkapja nyugdíját és esetenként felsőoktatási óraadói tevékenységéből is származik bevétele. Az órák nem vonzzák az elnök urat: sem falán, sem kezén nincs belőlük.

Pongó Géza (és azért nem Kiss János István, mert ő nem főállású elnök) havi 127 ezre nemrég emelkedett 15 százalékkal. Mint meséli, korábban hivatásosként intézte a szakszervezeti ügyeket „függetlenítésben”,

de a kormány 5 éve hozott egy olyan szakszervezet-ellenes intézkedéscsomagot, amellyel kiszervezte az érdekképviseleti mezőnyből a fegyveres és rendvédelmi dolgozókért harcolókat, így nulláról kellett újraépíteniük platformjukat.

A főtitkár irodájában egy FRSZ-es logóval ellátott reklámóra lóg, amelynek becsértéke körülbelül 5 ezer forint.

Nyilvános, de hol van?

A Honvédszakszervezetet (HSZ) elnöke, Czövek János alezredes semmilyen módon nem reagált megkeresésünkre, végül telefonon sikerült utolérnünk. Mint elmondta, hivatásos állományú katonaként dolgozik és kap fizetést a honvédségtől, érdekképviseleti vezetői munkáját pedig társadalmi munkában végzi ugyan, de azért is jár valamennyi tiszteletdíj.

Ennek mértékét annak ellenére nem volt hajlandó elárulni, hogy többször is kijelentette: mindenki számára hozzáférhető, nyilvános adatról van szó. A HSZ éves beszámolóját eredménytelenül kerestük a szervezet honlapján.

Forrás: ATV