Állami foglalkoztatási program indítását javasolja az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - véli Koji László, a szervezet elnöke. Szerinte a közmunkások és a munkanélkülieken is segíthetne a megoldás – írja a Világgazdaság.

Koji László ÉVOSZ elnök szerint a közmunkások és a munkanélküliek, esetleg a más ágazatokban dolgozók között vannak olyanok, akik szívesen átmennének az építőiparba, ha felkeltik az érdeklődésüket. Ebben az építési vállalkozók közreműködnének a betanításukban.

Az építőiparban a következő két-három évben minimum 10-15 százalékos bruttó béremelést kell végrehajtani, hogy több szakember ne menjen el, illetve megpróbálják visszacsalogatni azokat, akik elmentek, vagy máshonnan legyen szakember az építési munkákra - fejtette ki. Úgy vélte, amelyik építési vállalkozó ezt nem tudja megtenni, az „kikopik” a piacról, vagy nagyon nehéz helyzetben lesz.

Koji László rámutatott: minden építőipari alapszakma hiányszakmának számít, különösen kőműveseket, ácsokat, burkolókat, villanyszerelőket keresnek. Kitért arra is, hogy a szakemberek, vállalkozások nem kellően mobilak. Pedig ha valakinek Ózdon vagy Békéscsabán nincs munkája, de Budapesten vagy Szombathelyen lenne, akkor fel kell kerekedni - mondta, hozzátéve, hogy ennek plusz költségeit szerinte a piac meg fogja fizetni.

Az előrejelzések szerint mindenesetre a teljes építőipari teljesítmény 8, illetve 12 százalékkal bővülhet 2017-ben és 2018-ban, a kereslet növekedése pedig példátlan mértékben megemelte a költségeket. Havas Dávid, a CBRE projekt menedzsment és építési szolgáltatások részlegének vezetője úgy véli, a tervezett fejlesztések megvalósításának legnagyobb akadálya a jó és szakképzett munkaerő hiánya lesz a következő években, hiszen hiány van mérnökökből, építőipari munkásokból.

Forrás: Világgazdaság