Nőtt és kiegyensúlyozottabbá vált az alkalmazottak bizalma a munkaerőpiac felé az elmúlt egy évben - derült ki egy friss felmérésből. Az index szerint egy év alatt csökkent azoknak a száma, akik jelentősen pesszimistábbak a többi válaszadónál – olvasható a Pénzcentrum oldalán.

Az előző év azonos időszakához képest 2 ponttal emelkedett és ezzel 64 pontos értéket vett fel 2016 első negyedévében a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Index. Ez az év eleji eredmény nemcsak az előző év azonos időszakához képest mutat 2 pontos emelkedést, hanem 3 ponttal több, mint a 2015-ös év utolsó negyedéves értéke (61).

A mérőszám azt vizsgálja, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi munkahelyük hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Emellett azt is figyelembe veszi, hogy az alkalmazottak milyen lépéseket tennének munkahelyük megtartása érdekében, amennyiben az veszélybe kerülne, továbbá megmutatja azt is, hogy a munkavállalók saját megítélésük szerint milyen könnyen találnának új munkalehetőséget.

Nemcsak önmagában bíztató, hogy nőtt az index értéke, hanem az is jó jel, hogy úgy néz ki, egyre kevesebben vannak azok, akik jelentősen pesszimistábbak a többi válaszadónál. Erre a kiegyenlítődésre jó példa az 50 és 59 év közötti munkavállalók csoportja, akik az aktív népesség közel ötödét teszik ki. Esetükben egy évvel ezelőtt még az akkori átlagnál három ponttal alacsonyabb értéket mértünk, mostanra viszont már teljesen felzárkóztak a jelenlegi, egyébként magasabb átlaghoz - mondta el Bernáth Tamás, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója.

A férfiak általában valamivel jobban bíznak a munkahelyükben a nőkhöz képest, ami a jelenlegi adatokban is visszaköszön, ahol a férfiak 64 ponttal előzik a nők 63 pontos értékét.

Korcsoport alapján a 18-29 év közöttiek körében az elmúlt egy évben 5 pontos emelkedés volt tapasztalható, így jelenleg az átlagosnál 1 ponttal magasabb, 65 pontos eredmény volt megfigyelhető. 2015 hasonló időszakához képest a 60 év felettiek körében is érzékelhető változás ment végbe, de a 4 pontos javulás ellenére bizalmuk 59 ponttal még 5 ponttal marad el az átlagostól.

A szektorok szerinti bontás tekintetében fontos kiemelni a kereskedelmet, ahol 5 pontos emelkedés történt egy év alatt: 66 ponttal ez már a negyedik egymást követő olyan negyedév, amely azt mutatja, hogy ebben a szektorban dolgoznak a legbizakodóbb munkavállalók. A lista végén a mezőgazdaságban dolgozók állnak 52 ponttal, ez éves összehasonlításban ugyan 7 pontos romlást mutat, ugyanakkor bizakodásra ad okot az előző negyedévhez képest tapasztalt 3 pontos emelkedés.

Iskolai végzettséget tekintve továbbra is megállapítható, hogy minél magasabb valakinek a végzettsége, annál magabiztosabb a munkahelyével, illetve a munkaerőpiacon való elhelyezkedésével kapcsolatban: a diplomások 69 ponttal vezetik a mezőnyt, utánuk 65 ponttal következnek a legalább érettségivel rendelkező munkavállalók. A szakmunkások 63 pontos értéke már egy ponttal elmarad az átlagostól, a legfeljebb 8 osztály végzettséggel rendelkezők pedig 50 ponttal zárják a sort. Külön optimizmusra ad okot, hogy az utóbbi szegmensben 8 pontos növekedést látunk az elmúlt egy évben, ami jelentős felzárkózást mutat a magasabb végzettségűek felé.

Forrás: Pénzcentrum