A kancelláriaminiszter kormányinfón jelentette be, hogy kiterjesztik kétgyermekes családokra a csok 10 milliós kedvezményét, bővül az adható támogatás maximális kerete is. Ezért kellett kivéreztetni az egyik legsikeresebb lakossági megtakarítási formát – írja a Népszava.

 Ha egy üzleti modell jól megy, akkor azt egyszerűbb elvenni, mint utánozni

– nagyjából ezt a logikát követi a kormány az otthonteremtési támogatások esetében is. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtöki kormányinfóján jelentette be, hogy

a csok kibővítésére fordítják a lakáskasszarendszerből elvett, évi közel 60 milliárdos forrást.

  Gulyás szerint a plusz pénzből megoldható, hogy a kétgyerekes családok is igényeljék a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyerekesek pedig 15 millió forintos kölcsönt kérhetnek.

 A bejelentés ki nem mondott, de egyértelmű üzenet a társadalom kevésbé megbecsült tagjai – gyermektelenek, idősek, szinglik –  felé is akinek nincs gyereke, az ne számítson állami mankóra.  A lakástakarék nagy előnye volt, hogy bárki igényelhette építkezésre vagy felújításra,  kispénzűek is képesek voltak vele megtakarításra, az évi 72 ezer forintos állami támogatás pedig kiemelkedően magasnak számított. Az ltp-k állami forrását viszont rohamléptekkel, pár napon belül vonta ki a rendszerből a kormány, hogy saját programjukba csatornázzák át. 

Forrás: Népszava