Váratlanul derült ki, hogy a közszférában érvényes létszámstop a rezidensképzésre jelentkezőkre is vonatkozik. A minisztériumban a szakszervezetnek kedden azt mondták, pár napon belül megoldják a június óta ismert problémát, de ezt csütörtök délutánig még nem sikerült megtenni.

Létszámstop van, csak erről nem szóltak senkinek

– mondta a hvg.hu-nak egy frissen diplomázott orvos, aki rezidensnek jelentkezett egy fővárosi kórházba. A tucatnyi jelentkező közül egyedüliként vették fel a jónevű helyre. Önéletrajzot küldött, volt interjún, majd e-mailt kapott, hogy őt választották. A rendszer úgy működik, hogy az orvos a kórházba jelentkezik, ám szerződést a képzés miatt az Állami Egészségügyi Ellátóközponttal köt, ott van alkalmazásban. Így a kórház nem fizet utána. A névtelenséget kérő orvos alá ís írta a munkaszerződést megelőző szándéknyilatkozatot, majd várt. A szeptember elejétől érvényes munkaszerződés megkötése már esedékes lenne, de még semmilyen hivatalos információt nem kapott arról, mikor véglegesítik. Szülész-nőgyógyásznak menne.

Budapesten 360-an végeztek az orvosin idén, a zárt Facebook-csoportjukban kezdett terjedni a hír, hogy az ÁEEK nem tudja automatikusan felvenni a rezidensképzésre jelentkezőket. Több kórházból is ugyanez a visszajelzés jött. Az egyik rezidens-jelöltnek a kiszemelt kórház elküldte a tájékoztatást, amelyet az ÁEEK-től kapott:

a rendszerbe való belépést megelőzi a létszámzárlat alóli felmentési eljárás, amelyet névre szólóan végeznek el.

Azt nem tudták megmondani, hogy ez meddig tarthat, viszont arra felhívták a figyelmet, hogy mielőbb el kell küldeni a szándéknyilatkozatot, mert az augusztus közepe után beérkezett kérelmeket legkorábban egy hónap múlva fogják elbírálni. Vannak, akiknek hetek óta ülnek a szándéknyilatkozatán, más egy hónapja még azt hallotta, miután a keretet korábban hirdették meg, rájuk nem vonatkozik a létszámstop, majd most szembesült vele, ez nem igaz.

A kórház fizetheti az állam ügyetlenségét

Stikában meg lehet oldani, hogy a rezidensképzésre jelentkező szeptembertől a kiszemelt kórházba kerüljön, csak az sokba kerül az amúgy is forráshiányos kórházaknak. Többen azt mondták, a megoldás az, hogy a jelentkezőt felveszik osztályos orvosnak, majd, amint lehet, átrakják a rezidensképzésbe. Ilyenkor a kórház fizet, jellemzően ugyanúgy havi nettó 150-170 ezer forintot, mint amennyit a rezidensképzésben kap a kezdő orvos. Idén a létszámstop miatt fordulhat elő ez a megoldás, máskor viszont azért, mert az adott kórház kevés státuszt kapott rezidensképzésre. Ez nem véletlen: túl sokan választják az egyetemi városokat, a vidéki kórházakba elenyésző számú orvos akar menni, így első körben az állam próbál a helyek elosztásával nyomást gyakorolni.

2016-ban 809 orvosból 500-an a négy egyetemi városban jelentkeztek rezidensképzésre, míg Nógrád megyébe három, Tolnába 4 ember ment

– mondta Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Novemberben újraosztják a keretet, így nyílhat a népszerűbb kórházakban pluszhely, ahova aztán átrakják a pár hónapja náluk dolgozó fiatal orvost. Vidékről amúgy egyre pozitívabbak a visszajelzések: a kórházakat felújították, a fiatal orvos pedig több műtéti lehetőséghez jut, de még pénzben is többet ajánlanak. A rezidensképzésben kapott nettó 150 ezret a kórház is megtoldja 50-100 ezer forinttal és lakhatási támogatással.

Pont nem mennének külföldre

Névtelenséget kérő nyilatkozónk egyelőre nem aggódik a kialakult helyzet miatt, akkor lehet csak gond, ha a létszámstop sokáig elhúzódik. A fizetés ugyan ugyanannyi, a Markusovszky-öszöndíjat – ami további 100 ezer forintot jelent – csak rezidensek kaphatják. Két pluszfeltétel is van: az ösztöndíjas nem fogadhat el hálapénzt, illetve vállalja, hogy a futamidővel megegyező időt még Magyarországon dolgozik. Vagyis, a kormány duplán biztosítja be az orvosokat, ez az első évfolyam ugyanis, amely annak idején aláírta a hallgatói szerződést. Abban azt vállalta, a következő 20 évben legalább annyit dolgozik itthon, amennyi idő alatt állami ösztöndíjasként elvégezte az egyetemet.

A hvg.hu-nak nyilatkozó fiatal orvos azt mondja, nemcsak a kényszer tartja itthon a fiatalokat, csoporttársai körében azt tapasztalja, egyre kevesebben mennének külföldre dolgozni. Aki akar, ahelyett a külföldi kórház röhögve kifizeti a visszatartó erőnek gondolt pótdíjat.

A létszámstoppal szerinte elég nevetséges szembesülni, mikor orvoshiány van.

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint is teljesen abszurd ez a helyzet. Ő is úgy tudja, hogy a közigazgatásban június 20-án, titokban bevezetett létszámstop alól a rezidensek sem kivételek, hiszen hivatalosan az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézményének, az Állami Egészségügyi Ellátóközpontnak az alkalmazottai. Az 1200 rezidens képzésére elég pénzt az év elején elkülönítették, a keretszámokat is meghirdették, csak közbeszólt a létszámstop.

Sipka Balázs úgy tudja, az ÁEEK azonnal jelezte a problémát az Emminek, az adminisztratív megoldás folyamatban van, Sipka azt reméli, pár napon belül megoldódhat a helyzet.

Teljesen abszurd, hogy vannak orvosok, akik szeretnének elhelyezkedni, de a létszámstop miatt nem tudnak.

Beszéltünk Dénes Tamással, a Rezidensek és Szakdolgozók Szakszervezetének elnökével, aki szintén tud a problémáról, de azt mondja, ez technikai jellegű. Érdeklődésére a Emmiben nem hivatalosan azt mondták, a rezidensképzésre jelentkezők mentesülnek majd a háttérintézményekre vonatkozó létszámstop alól, az ígéret szerint a problémát pár napon belül megoldják. Dénesnek ezt kedden ígérték, csütörtök délutánra azonban még nem oldódott meg a helyzet. Az sem derült ki, hogy a rezidensek általános felmentést kapnak, vagy egyesével, egyedi méltányosság alapján kell majd dönteni róluk. Megkeresésünkre az Állami Egészségügyi Ellátóközpont és az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem reagált.

Nem ez az első probléma: Sipka Balázs azt mondja, létszámstoppal még nem küzdöttek, de négy éve megesett, hogy kevesebb helyet hirdettek rezidensképzésre, mint amennyien jelentkeztek. A Rezidens Szövetség reklamált, mire korrigálták a számokat.

Forrás: HVG

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!