Szerda reggel a Parlament elé vonult több közhasznú szervezet, hogy felhívja a munkába igyekvő politikusok figyelmét az otthonápolók helyzetére. A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy a hogy a jövő évi költségvetésbe belekerüljön egy 6 milliárd forintos tétel, ami családok ezreit mentené meg a végzetes elszegényedéstől. A demonstráción az otthoni ápolást végzőket képviselő szervezetek vezetői szólaltak fel, a tömegben több ellenzéki politikus is látni lehetett - írja a Zoom.hu.



Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! szervezet vezetője beszédében elmondta:

azt szeretnék elérni, hogy az ápolási díjat legalább 50 ezer forinttal megemeljék, és munkaviszonyként ismerjék el az otthoni ápolást.

Utóbbi azért lenne fontos, mert az ápolást végzők munkája jelenleg nem számít bele a nyugdíjba. Csordás szerint ezzel az emeléssel lehetne biztosítani az érintetteknek azt a minimum szintet, amivel legalább az étkezést vagy a rezsit ki tudják fizetni.

„Ma sokaknak gyakorlatilag egy 30 és 50 ezer forint közötti segélyből kell évtizeden keresztül megélniük, ami még Magyarországon is lehetetlen” – mondta Csordás, aki hozzátette: a demonstrációt szándékosan időzítették a költségvetési vita első napjára.

Több felszólaló is elmesélte személyes tapasztalatait: a gyakran napi 24 órás ápolás miatt sokan egy évtizede nem tudnak szabadságra menni. Általános jelenség az is, hogy a hatalmas nyomás alatt rengeteg család szétszakad és elszegényedik, hiszen a megalázóan alacsony segélyből még a napi kiadásaikat sem tudják finanszírozni.

A demonstrációt megelőzően egyébként 16 ezren írták alá azt a petíciót, amely az otthonápolás munkaviszonyként való elismeréséért indult. Papp Dóra, a Hang szervezet vezetője szerint a petíciót Varga Mihály pénzügy- és Kásler Miklós humánminiszter mellett Novák Katalinnak, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának is elküldték, ő azonban válaszában csak annyit írt, nem ő illetékes a kérdésben. Papp szerint felvetődik a kérdés:

vajon miről szól a kormány által meghirdetett család éve, ha nem az érintett családokról?

A petíciót később sikerült eljuttatni a Parlamentbe, ahol a képviselők asztalára is elhelyeztek néhány példányt, annak reményében, hogy a politikusok felfigyelnek az ügy súlyosságára.

A demonstráción megjelent több LMP-s és DK-s politikus is. Az esemény végén Varju László, a költségvetési bizottság elnöke kért magának szót, rövid beszédében ígéretet tett rá, hogy a testület ülésén, a bizottság nevében benyújtják az ápolási díjak emeléséről szóló előterjesztést. Hozzátette: „Bízom benne, hogy az előterjesztés többséget kap és mindaz, ami önöknek hátrányt jelent, az az előterjesztésnek köszönhetően csökkenhet”.

Forrás: Zoom.hu