Az alaptörvény hetedik módosítása ellen tiltakozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a parlament előtt – írja a Klubrádió.

A tüntetésen, amelyen nagyjából hetvenen jelentek meg, Szűcs Tamás a PDSZ elnöke azt mondta, nem a létszám számít, hanem hogy van egy ügy, ami hosszú időre meghatározza majd az ország sorsát, ezért valakinek ki kellett állnia, elmondani, hogy nincsen rendben, ami a parlamentben zajlik.

Ezután Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom képviselője arról beszélt, hogy az elmúlt években sok mindent elvettek az emberektől, köztük az oktatás szabadságát, az alaptörvény újabb módosítása pedig ennek a folyamatnak a következő lépése.

Beszédet mondott Deák Dániel, egyetemi tanár is, aki szerint azért is fontos, hogy ha kevesen is, de tüntettek ma délután, mert nem lehet tudni, hogy meddig lesz lehetőség egyáltalán tüntetni. A professzor szerint elképzelhető, hogy az erőszakmentes polgári engedetlenség marad az egyetlen eszköz a vélemény kifejezésére.  A PDSZ demonstrációját több szakszervezet is támogatta, köztük a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is.

Forrás: Klubrádió