Tegyük fel, hogy a munkavállaló a felmondási idejét tölti – akár azért, mert ő maga mondta fel a munkaviszonyt, akár azért, mert a munkáltató közölt felmondást. Az is előfordulhat, hogy nem „felmondás” történt, hanem a felek megállapodtak a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésében azzal, hogy a munkaviszony későbbi időpontban szűnik meg: például március 5-én megállapodnak abban, hogy a munkaviszony március 31-én fog megszűnni, és addig a munkavállaló köteles munkát végezni. A Kamaraonline cikke.

Ezen időszak alatt azonban valamelyik fél olyan magatartást tanúsít, amelyre figyelemmel a munkaviszony nem tartható fenn. Egy, a Kúria által 2018-ban tárgyalt ügyben például a munkavállaló a munkaviszony előre meghatározott megszűnési időpontjáig végleges jelleggel törölte a munkáltató informatikai rendszerének adatait, ezáltal súlyos kárt okozott. Előfordulhat az is, hogy a munkavállaló céges adatokat tulajdonít el vagy igazolatlanul távol marad, önkényesen szabadságot vesz ki vagy éppen alkoholos befolyásoltság alatt jelenik meg a munkahelyen.

Kérdés, hogy tud-e a munkáltató ilyen esetben bármit tenni, hiszen a munkaviszony a közeljövőben így is, úgy is meg fog szűnni.

A munkajogi gyakorlat a hasonló jellegű ügyekben egyértelmű. Akár a felmondási idő alatt, akár a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése során addig az időpontig, amíg a felmondási idő le nem telik vagy a közös megegyezés szerint a munkaviszony meg nem szűnik, a munkaviszony még fennáll.

Ebből az is következik, hogy (megfelelő indokok fennállása esetén) a munkaviszony azonnali hatállyal megszüntethető ezen időszakban, tehát akkor is, ha a felmondási idő már folyamatban van.

Ezt a gondolatmenetet a bírói gyakorlat is alátámasztja. A Legfelsőbb Bíróság (mai elnevezése: Kúria) korábban a következő elvet fogalmazta meg: a felmondás közlését követően, a felmondási idő alatt – mivel a munkavállaló munkaviszonya még nem szűnt meg – a munkáltató azonnali hatályú felmondással élhet. Ilyen esetben a munkaviszony az azonnali hatályú felmondással szűnik meg. Ennélfogva az eredeti felmondást tartalmazó jognyilatkozathoz már munkaviszonyt megszüntető joghatás nem fűződik.

Forrás: Kamaraonline.hu