Négyszer annyian kerestek a választások után külföldön munkát, mint korábban – mondta a Hír TV-nek egy külföldi állásokat közvetítő magyar cég vezetője. A már elvándoroltak közül a legtöbben Angliában dolgoznak.

25 ezren hagyták itt Magyarországot 2017-ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint azért, hogy külföldön vállaljanak munkát. 2010 óta 173 ezren vándoroltak ki jobban fizető munka reményében. Egy, a Hír TV-nek nyilatkozó férfi 2013-ban ment ki, a politikai viszonyok miatt.

„Jött a 2010-es választás, 2013-ig azt vettem észre, hogy romlott Magyarországon a helyzet. Nem vagyok egy nagyigényű ember, az én igényem csak az volt, hogy mondjuk a három gyerekemet el tudjam tartani tisztességben, hogy ne okozzon problémát, ha mondjuk valamelyik gyerekemnek iskolába kell elmenni, vagy egy új tornacipőt kell venni, tehát ezek ne okozzanak problémát. Na most azt vettem észre, hogy ez nekem folyamatosan problémát okoz. A nővérem is elment, itt hagyott minket. Akkor eldöntöttem, ha törik, ha szakad, elmegyek az országból” – fogalmazott a Németországban élő István.

„Választás előtt átlagosan napi 900-an nézték az oldalunkat, a választás utáni héten meg négyszer annyian, 3600-an. Sokkal több volt az érdeklődés, a regisztráció.”

Egy külföldi állásokat ajánló magyar cég vezetője azt mondja, az utóbbi években többen voltak azok, akik nem csupán pár évre akartak kimenni dolgozni külföldre.

„Mindig vannak olyanok, akik tartósan szeretnének kiköltözni. Az utóbbi években mondjuk többen vannak így, akik mondjuk már kivándorolni szeretnének. Korábban ez kevésbé volt jellemző. A népszerű állások, hát első körben mindenki a saját szakmájában próbál elhelyezkedni, és hogyha ez nem sikerül, akkor talán a vendéglátóipar a legnépszerűbb, tehát nálunk is a hotelmunkák a népszerűek, vagy van vidámparki munkánk, az nagyon népszerű. Ezek ilyen ugródeszka állások” – emelte ki Tanay Marcell, az Euwork Hungary ügyvezetője.

Nem voltak, és a közeljövőben nem is lesznek versenyképesek a magyar bérek a nyugat-európaiakhoz képest, mondja a gazdasági elemző. „A nyugat-európai bérekkel továbbra sem versenyképesek a magyar fizetések. Ott sokkal jobb élet színvonalon tudják a fiatalok elvégezni ugyanazt a munkát, mint, amit itthon csinálnának, és azért azt láthatjuk, hogy a kivándorló népesség 30 év alatt van, a 40 százaléka a kivándorlóknak, illetve 40 év alatt van a 70 százaléka a kivándorlóknak. Tehát a fiatalokat sokkal nehezebb itthon tartani, mint az idősebbeket” – mutatott rá Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője.

A magyarok főbb úti célja Németország, Anglia, Ausztria és az utóbbi években már Hollandia is. A legtöbben a fővárosból költöznek el.

Forrás: HírTV