Százezres nagyságrendben állítaná újra munkába a nyugdíjasokat a vállalkozók szövetsége, amihez az adózási és munkaügyi szabályok módosítását akarják elérni. Ha a kormányzat figyelembe veszi a javaslataikat, helyrehozhatja korábbi foglalkoztatáspolitikai hibáit – erről is beszélt a Klubrádióban a VOSZ főtitkára.

Több javaslatot is tesz a kormányzatnak a közel jövőben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), hogy minél több nyugdíjas állhasson újra munkába – mondta Dávid Ferenc, a szervezet főtitkára a Reggeli gyorsban.  

 A szövetség munkatársa megerősítette, az adószabályok és a nyugdíj melletti munkára vonatkozó előírások megváltoztatását is módosíttatni akarják. Céljuk, hogy a nyugdíjas tűzoltók, rendőrök, valamint a nyugállományú pedagógusok és egészségügyi dolgozók foglalkoztatása is könnyebbé váljon a nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül.  

 Így jobban megéri  

 Dávid Ferenc hangsúlyozta, a nyugdíjasokat a szolgálati, illetve a közalkalmazotti törvény jelenleg válaszút elé állítja: ha nyugdíjba vonulnak, akkor nem vehetnek fel jövedelmet, ha pedig dolgoznak, akkor elveszítik addigi juttatásukat. Ezt az ellentmondást fel kellene oldani, és az is fontos lenne, hogy a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása esetén az egészségügyi és oktatási közintézmények visszaigényelhessék az áfát.  

 Mindkét változtatás szükséges, különben nem éri majd meg ismét igénybe venni a nyugdíjas-szövetkezetekbe szerveződött idősebb kollégák munkaerejét. A szövetkezeti tagsággal a nyugdíjas is jól jár, mert így csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli a munkájáért járó juttatást, nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék nem – emelte ki a VOSZ főtitkára, aki megjegyezte, a két fő javaslatuk mellett, néhány más, kisebb módosítást is kezdeményeznek.  

 Nem mondják, de kudarc volt  

 Dávid Ferenc utalt rá, az idősebb tanárok újbóli foglalkoztatását érintő javaslataikra a néhány évvel ezelőtti foglalkoztatáspolitikai újítások kudarca miatt van szükség. A 2011/12-es rossz irányváltás eredményeként ugyanis a korhatárt elért pedagógusok további alkalmazása helyett, azok nyugdíjazására került a hangsúly, közben sok tanártól úgy váltak el, hogy megsértették őket.  

 A VOSZ főtitkára szerint a kormányzat ugyan nem fogja nyíltan elmondani, hogy annak idején hibázott, de azzal, ha a módosításokkal visszacsábítja a tapasztalt pedagógusokat, lényegében beismeri a néhány éve bevezetett rendszer problémáit. Igaz, nincs is jelentősége, hogy propagálják-e a korábbi kudarcot, ha a gondokat most sikerül megoldani – tette hozzá.  

 Még nagyon sokat kell toborozni  

 A VOSZ főtitkára azt is hangsúlyozta, a nyugdíjasok foglalkoztatásának könnyítésével korántsem csak a közszféra, hanem a versenyágazatok munkaerőgondjait is enyhíteni igyekeznek.  

 Dávid Ferenc elmondta, ma már több mint száz nyugdíjas-szövetkezet működik, és 25 ezer olyan nyugdíjast sikerült toborozni, akiket majd munkára lehet kiközvetíteni. A munkaerőpiac üzleti szférájában eközben 200 ezer fős a munkaerőhiány, amit nem valószínű, hogy csak nyugdíjasok alkalmazásával fognak megoldani, de a VOSZ célja, hogy hosszú távon az említett szövetkezeteken keresztül foglalkoztatott személyek száma elérje a százezres nagyságrendet.

Forrás: Klubrádió