Az egészségügyi dolgozók jelentős része számára csak egy könyveléstechnikai fogás a most érvénybe lépett béremelés – erről beszélt a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

Az érintettek most kapták meg az első fizetésüket azóta, hogy megtörtént a kormány által bejelentett 12 százalékos béremelés, jó részüknek azonban egyetlen forinttal sem emelkedett a fizetése.

Dr. Soós Adrianna szerint a 12 százalékos emelés ellenére sokaknak azért nem emelkedett a bére, mert most igazából csak azoknál az dolgozóknál történt kompenzáció, akik az egészségügyben korábban bevezetett garantált bérminimum révén nem jártak jobban.

Dr. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke

A szakszervezeti vezető hozzátette: a januári bérminimum emelés hozhat majd változást a most rosszabbul járó szakdolgozók esetében, de ez még közel sem lesz elég ahhoz, hogy megállítsa az egészségügyet sújtó munkaerő-elvándorlást.

Forrás: Klubrádió