Heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre meg esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott – számolt be saját kereskedőhálózatának visszajelzéseire hivatkozva a Mapei Kft. Az építőipari konjunktúrára alapozva már gyárat is bővítő építőanyag-gyártó cég az első fél évben jelentős, 30 százalékos forgalomnövekedést tapasztalt az egy évvel korábbi időszakhoz képest – írja a Világgazdaság.

Egyre jobban érezhető a családi otthonteremtési kedvezmény hatása, ezrével indulnak a társasház-beruházások, az építkezési kedven sokat javított az 5 százalékos áfa, az ágazatban végre beindult a várva várt növekedés – hangsúlyozta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője közleményében. A fellendülésnek jelentős a hatása a munkaerőpiacra is: a kínzó szakemberhiány miatt már gyilkos verseny folyik a munkaerőért. A kivitelezőhiányhoz vezető helyzet orvoslására, a jó szakemberek megtartására a cégek nem keveset költenek: akár 30 százalékos béremelésekre is hajlandók ma már.

Mint Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség ügyvezetője a Világgazdaságnak elmondta: a kivitelezői kapacitáshiány kezelésében a gyártók is elkötelezettek, több kezdeményezéssel éltek a szakemberképzés kiszélesítése érdekében. A minőségi munkaerő a gyártóknak is érdeke, hiszen csak a szakszerűen beépített anyagok funkcionálhatnak megfelelően. Az építőanyag-gyártók kapacitásával nincs gond – tette hozzá –, az ágazatban még vannak tartalékok. Az építőipar fellendülése a cégalapítási kedvet is megdobta, a Bisnode adatai szerint az első negyedévben alapított cégek többségét építőipari profillal hozták létre. Mindennek árnyoldala az ágazat felhígulása lehet, éppen ezért felértékelődnek a referenciák a partnerek között.

Forrás: Világgazdaság