Ha nem lesz eredményes a szombati tescós demonstráció, akkor a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a dolgozók üres bevásárlókocsikkal lassítsák az üzletlánc forgalmát. Sáling József szerint hiba volt eltörölni a vasárnapi boltzárat. A Magyar Nemzet interjújában elmondta: jelenleg legalább egy tescónyi munkavállaló hiányzik a kereskedelemből, aminek egyetlen megoldása a béremelés.

– A hétvégén az egyik budapesti Tesco előtt tüntetnek a dolgozók. Mi vezetett odáig, hogy a különböző multinacionális cégek munkavállalói akár szolidaritásból is demonstrálnak egymásért?

– A munkaerőhiány. Nagyon sokan elmentek az országból azok közül, akik ebben az ágazatban dolgoztak. Van is hová, Nyugat-Európában gond nélkül fogadják őket. A 2008-as válság után, amikor kisebb volt a fogyasztás, a cégek is spóroltak a létszámmal. Ez a Tescón is látszik; korábban több mint 21 ezren dolgoztak az áruházláncnál, ma alig 17 ezren. Pedig nem lett kevesebb a bolt vagy kisebb az alapterület. Ennyivel kevesebb emberrel kell megoldani a munkát, ami állandó feszültséget jelent. Ez sajnos jellemző az egész szakmára. Ilyenkor kell emelni a béreket, de a Tescónál ez a folyamat most megtorpant, emiatt szerveződik a szombati tüntetés.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke

– Ha eredménytelen lesz a tüntetés, a tiltakozásnak milyen formái jöhetnek szóba?

– A demonstrációkat több helyen is meg tudjuk ismételni, nem csak a Fogarasi úti Tesco előtt tüntetünk majd. Azt az üzenetet szeretnénk eljuttatni a prágai központba, hogy értsék meg: baj van, muszáj bért emelniük. Ha ez nem valósul meg, akkor a következő lépés az úgynevezett munkaügyi vita bejelentése lesz, ezután tarthatunk figyelmeztető sztrájkot. Ez jelenthet egy-két órás teljes leállást, de előfordulhat munka- vagy vásárláslassítás is. Az utóbbinál a dolgozók fognak egy bevásárlókocsit, mindegyiket üresen betolják az áruházba, hogy ne férjenek be a vásárlók, és ne tudják hová tenni az árut, amit megvennének.

– Csak a Tescónál érezhető a feszültség?

– Máshol is van feszültség, de például a Praktiker barkácsáruháznál meg kellett várni, mi történik a közelmúltbeli tulajdonosváltás után. Most úgy néz ki, beindult az üzlet, így nőhetnek a bérek is. Tavaly az OBI-nál volt arra esély, hogy elmegy a törzsgárda, de egyelőre kitartanak, miután tavaly is emeltek fizetést, és várhatóan az idén is sor kerül erre. A Kika bútoráruház is kénytelen volt emelni, az Auchannál viszont nem ígértek nagyobb összeget, ott ősszel lehetnek vitáink. Sorolhatnánk tovább, de látszik, hogy szinte mindenütt vannak gondok a szakmában. Átlagosan tíz százalékkal mentek fel a bérek január óta. A jövőre beígért újabb emelés miatt talán nem lesz nagyobb gond idén, de sok helyütt leváltják a vezérkart, átalakulóban vannak az üzletek, így igazán sehol sincs teljes béke.

– A januári kötelező béremelés nem csillapította a feszültségeket az iparágban?

– Lassította az elvándorlást, de nem véglegesen. A dolgozók azt az ígéretet kapták a következő évre, hogy bruttó 180 ezer forint lehet a szakmunkás-minimálbér (ennek összege jelenleg mintegy 161 ezer forint). Ebben a tekintetben a Tesco sem áll rosszul, mert ad különböző bérkiegészítéseket. Mégis, aki ki tud, elmegy. Mintegy 250-260 ezer ember dolgozik a szakmában, ám legalább 20 ezer hiányzik. A béremelések hatására mindössze 1200-1500 emberrel nőtt a létszám, ami semmire sem elég.

– Mekkora fizetés lenne ideális egy kereskedelmi dolgozó esetében?

– Pontosan még senki sem fogalmazta meg, mekkora összeg lenne a megfelelő, de a dolgozóknak annyit kellene kapniuk, hogy abból félre tudjanak tenni, el tudjanak menni néha egy étterembe vagy nyaralni. Márpedig 90 ezer forintos nettó bér mellett ez nem lehetséges. Az idei és a jövő évi minimálbér-emeléssel tehát nincs megoldva a probléma, ezzel nem lehet pótolni a létszámhiányt. A kormánynak be kellene látnia, hogy valamit még tennie kell. Lejjebb vitte ugyan néhány százalékkal a társadalombiztosítási (tb) járulékot, de a személyi jövedelemadóhoz nem nyúlt. Nem indokolják meg, miért ragaszkodnak ahhoz, hogy egykulcsos legyen. Így Európában nálunk az egyik legmagasabb a cégek bérköltsége. Szintén gond, hogy a fogyasztás sem indult el igazán. Nőttek a keresetek, de ez nem látszik a forgalmon. Nem tudjuk, hol van ez a pénz. Ahhoz, hogy a fogyasztás beinduljon, tovább kellene javítani a béreken.

– Több mint egy év távlatából hogyan ítéli meg a vasárnapi boltzár eltörlését, amelyet a KASZ bizonyos feltételek teljesülése esetén tartott volna támogathatónak?

– Úgy látom, fölösleges volt eltörölni a boltzárat, ez szakmailag rossz döntés volt. Vidéken ugyanis nem vásárolnak vasárnap, és a nagyobb üzletek is azt állítják, hogy aznap délután nincs igazán forgalom. A legtöbb cég a boltzár után rájött arra, hogy meg tudja oldani a helyzetet, a forgalom pedig átterelődött más napokra, és jobban el lehetett osztani a dolgozók szabadnapját is. Ám a politika közbeszólt, így a kormány – tartva a népszavazástól – visszalépett.

Forrás: Magyar Nemzet