Elkezdődött a létszámleépítés a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nél – értesült a Somogyi Hírlap. Információink szerint ennek hírére jó néhány dolgozó jelezte kilépését a szakszervezetből.

Úgy tudjuk, a teljes társaságot érintően közel hatvan dolgozótól váltak meg a napokban, s az elküldött alkalmazottak nagy része fizikai munkás, akiket egy, az üzemvezetőségek által összeállított listáról választottak ki. Somogyban 29 dolgozótól váltak meg, egyébként megyénként, illetve havonta 29 dolgozó elküldése még nem számít csoportos leépítésnek. Harminc már annak számítana.

„Megállapodott a DRV Zrt.-t érintő átszervezésekről és a bérek átalakításáról a társaság három hónapja működő új menedzsmentje és a szakszervezet" – tudatta fizetett hirdetésben a siófoki székhelyű DRV a Somogyi Hírlap szombati számában. Lapunk azonban úgy értesült, hogy a napokban végrehajtott elbocsátásokról nem állapodott meg a cégvezetés a szakszervezettel. Utóbbinak ugyanis az volt az álláspontja, hogy előbb történjen meg az átszervezés, a párhuzamosságok megszüntetése, s csak amikor kiderül, kinek a munkájára nem lesz szükség a jövőben, azt követően kerüljön sor létszámcsökkentésre.

   Néhány hónapja mind a DRV vezetősége, mind a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kijelentette: a csoportos létszámleépítés és bértömegcsökkentés híre félreértésen alapult. A szakszervezet hitt az akkori ígéreteknek és felfüggesztette az ősszel kilátásba helyezett sztrájkhelyzetet. Akkor arról írtunk: a szaktárca átvilágítja az állami tulajdonú regionális víziközmű-szolgáltatókat, köztük a DRV-t is. Ebbe a folyamatba vonták be az ágazati szakszervezeteket. A korábban készült tanulmányt az abban szereplő létszámleépítéssel és bércsökkentéssel a minisztérium alkalmatlannak tartotta a továbbtárgyalásra.

   A DRV Zrt. eddig összesen mintegy 2200 munkavállalót foglalkoztatott, és a szervezeti átalakítás létszámot érintő intézkedéseinek várhatóan még nincs vége. A Somogyi Hírlap birtokába került információk szerint áprilistól karcsúbb szervezetet alakítanak ki. Ez elsősorban a műszaki területet érinti, az üzemvezetőségek számának közel felezésével, az üzemeltetési és fenntartási terület összevonásával, illetve egy vezetői szint megszüntetésével.

   Hétfőn kerestük kérdéseinkkel a cég és a szakszervezet vezetését is. A vezérigazgatótól a következő napokra ígértek választ, Pintér Lajos szakszervezeti titkár pedig azt mondta: kedden még vár rá egy tárgyalás ez ügyben és az egyeztetések lezárultáig nem kíván nyilatkozni.

Csatlakoznának a bértárgyalásokhoz

   Bértárgyalásokat kezdeményező levelet juttatott el az állami tulajdonost képviselő nemzeti vagyonkezelő szervezethez az ágazati szakszervezet – tudta meg a Somogyi Hírlap. Vagyis a közlekedési (volános, vasutas) érdekképviseletekhez hasonlóan a vízügyesek is azt szeretnék, ha egyeztetések kezdődnének a bérekről.

Forrás: sonline.hu