Tényleg likvidálni kívánja a kormány a szociális párbeszéd jelenlegi fórumait? – egyebek mellett erre várnak választ a szakszervezetek a nemzetgazdasági minisztertől. Az ágazati párbeszéd bizottságok eltűnt húszmilliója miatt pedig büntetőfeljelentést fontolgatnak – írja a Népszabadság.

Megelégelték a szakszervezetek, hogy a 23 ágazati párbeszéd bizottság munkáját végképp el akarja lehetetleníteni a kormány. A hatályos szabályozás szerint ezek a bizottságok a „munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseletei között a középszintű szociális párbeszéd fejlődését, e szervezetek érdekvédelmi és érdekképviseleti jogainak érvényesülését" szolgálják. A törvény alapján a szakmai programok megvalósulását anyagilag is támogatják, és ehhez a költségvetési törvény megfelelő fedezetet biztosít.

Legalábbis biztosítania kellene, mert a korábbi 420 milliós támogatás előbb 240 millióra, majd tavaly 120 millióra csökkent, az idei esztendőben pedig legfeljebb hatvanmillióra számíthatnak – mondta el egy hétfői sajtótájékoztatón Sáling József, az Ágazati Párbeszéd Bizottságok Tanácsa munkavállalói oldalának ügyvivője. Ráadásul eltűnt az a húszmillió forint is – tette hozzá –, amit Brüsszel a hazai szakszervezeteknek az európai szinten megvalósuló ágazati szociális párbeszédet uniós fórumain való részvétele miatt felmerült költségeiből térített vissza.

Korábban a rendszer viszonylag jól működött: a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői megállapodtak a támogatás felhasználásnak elveiről, s az olyan programokhoz, amelyek illeszkedtek a közös elképzelésekhez, automatikusan lehívhatták a pénzt a Nemzeti Foglalkoztatási Hivataltól. Egyébként az uniós visszatérítést is e szervezeten keresztül utalták ki.

Januártól azonban a támogatásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium kezeli, de az alapelveket is csak június végére sikerült tisztázni, ezért a tárca hatvanmilliót mindjárt visszatartott. A maradék hatvanmillióból pedig Sáling szerint csak kilencet sikerült eddig elkölteni, mert a tárca különféle vezetői esetenként döntenek arról, hogy milyen rendezvényt hajlandók finanszírozni, és többnyire nemet mondanak. Ugyanakkor a húszmilliónak az átalakítás során egyszerűen nyoma veszett, és arról a minisztérium tudni sem akar.

Székely Tamás, a vegyipari ágazati párbeszéd bizottság vezetője példaként hozta fel az évente rendszeresen megrendezett visegrádi munkajogi konferenciát, amit a szervezőknek az esemény előtt két nappal kellett lemondaniuk, mert a minisztérium azt is nem kívánatosnak minősítette. Szerinte ennek következményei lesznek, mert valakinek az ilyenkor elkerülhetetlen kötbért ki kell fizetnie. De a könnyűipari ágazat által december 2-ra összehívott szakmai tanácskozása esetében sem lehet tudni, hogy arra a tárca ad-e pénzt. Ha nem, azt is az utolsó pillanatban kell majd lefújni.

A párbeszéd bizottságok felállítása különben az uniós tagság feltétele volt, a cél pedig a szociális partnerek érdekérvényesítő képességének erősítése. Ehhez képest a szakszervezeti oldalnak fogalma sincs arról, hogy ezt a fórumot meg akarják-e szüntetni vagy csak ki akarják véreztetni – hangsúlyozta Sáling.

Ezért levélben fordultak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, hogy valljon színt. A munkavállalói oldal kezdeményezésére november 20-án ülésezett az Ágazati Párbeszéd Bizottságok Tanácsa, de a kormányoldal képviselője ott mindössze annyit mondott, hogy megkapták a levelet. A munkavállalói oldal így továbbra is kíváncsi arra, hogy tényleg likvidálni kívánják-e a szociális párbeszéd jelenlegi fórumait.

A sajtótájékoztatón elhangzott: ha nem kapnak elfogadható válaszokat, megfontolják, milyen további lépéseket tegyenek. Azt sem tartják kizártnak, hogy az eltűnt húszmillió miatt – ha azt a bizottságok nem kapják vissza – ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesznek, valamint nemzetközi fórumokhoz fordulnak.

Forrás: Népszabadság