A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) nemzetközi szervezetekhez fordul, miután a kormány megvonja az ágazati párbeszéd bizottságok pénzügyi forrásait, és ezzel megbénítja az érdemi egyeztetést a munkaügyi partnerek között - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.

A szakszervezet tájékoztatása szerint a forrásmegvonás miatt a korábban már jóváhagyott, folyamatban lévő képzéseket, szakmai kutatásokat, felméréseket, projekteket kellett azonnal leállítani.

A munkavállalói érdekképviselet álláspontja, hogy az érdemi szociális párbeszéd megszüntetése ellentétes az Európai Unió elveivel, a kormány ezzel a szakszervezetek értésére adta, nem hajlandó biztosítani az érdemi párbeszéd minimális lehetőségét sem.

Székely Tamás, a VDSZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) alelnöke a közleményben úgy fogalmazott: a kormány megvonja azt a pénzügyi forrást, amelyből az egyes ágazatok egyebek között azokat a független szakértői kutatásokat készíthették, amelyeket az érvrendszerük szakmai alátámasztására használtak.

A szakszervezeti vezető a közleményben úgy véli, hogy a függetlenek helyett mostantól az állandó párbeszéd bizottságok kizárólag a kormány „házi" szakértőinek adhatnak megbízást, ezzel is erősítve a döntéshozókhoz közeli elemző cégek működtetését - véli az elnök a közleményben.

Az állandó párbeszéd bizottságokat még Magyarország uniós csatlakozása előtt, a PHARE-alap pénzügyi támogatásával hozták létre. Az európai szakszervezetek nemrégiben Párizsban tartott konferenciáján maga Jean-Claude Juncker bizottsági elnök is a munkavállalói jogok és a szociális párbeszéd uniós szintű erősítése mellett érvelt, és mára ezzel megy szembe a kormány - jelentette ki Székely Tamás a szakszervezet közleményében.

Szakszervezetek.hu hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen a szakszervezetekkel kapcsolatos hírekről.